V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
GERSKOVICS, A. ALEXANDR: A „Tigris és hiéna" — Részlet a szerző „Petőfi költői színháza" című könyvéből
Meltzl Hugó XIX. század végi kolozsvári kutató remekműnek tartotta a Tigris és hiénát, úgy vélte, Borics és Sámson hazaárulásának megbélyegzése adja a mű alapgondolatát. Havas Adolf, Petőfi művei első kritikai kiadásának szerkesztője és kommentátora .koronázott személyek bemutatását" látta a drámában ,,a bűnök és vétkek forgatagában". Horváth János — „szerepjátszás'-elméletének megfelelően — a darab hőseit Petőfi jellemének vonásaival ruházta fel. Riedl Frigyes a darab fő, szinte kizárólagos hősének az elűzött Predszlávát tartotta, és a művet egyedül a bosszúállás drámájának tekintette. A darab megítélésében jelentős változás következett be a mai Magyarországon. Sőtér István, aki számos kitűnő munkát írt a magyar romantikáról, helyesen közelítette meg a dráma eszmei-esztétikai mondanivalóját, észrevéve a mű „romantikusan hiperbolizált kritikáját". Fekete Sándor arra mutatott rá, hogy a drámaíró színművében „saját korának hangulatait, érzéseit és nézeteit fejezte ki, középkori mezbe öltöztetve". Végül Martinkó András, egy alapos Petőfi-monográfia szerzője Vörösmarty korai drámáival vetette össze a Tigris és hiénát, és úgy vélte, hogy a dráma lényege ebben a kérdésben foglalható össze: „hogyan oldják meg egy adott időpontban a nemzet és király közti ellentéteket". Az egyik út Béláé: ez emberséges, megbocsátó álláspont, a másik megoldás Ilonáé: ez az erőszak és vér útja. „Nehéz volna megállapítani — jegyzi meg Martinkó —, melyikkel rokonszenvez jobban Petőfi. Értelmileg, erkölcsileg Bélával, lázítóként, plebejus szónokként Ilonával azonosul." 8 (...) Martinkó András közel kerül a darab eszmei magjához, de Petőfi drámájának lényege — nézetünk szerint — mégsem „a nép és a király közötti ellentétek megoldásának kutatása", hanem a monarchikus illúzió teljes eloszlatása. És ebben a vonatkozásban nehéz egyetérteni Martinkó megállapításával, amely szerint „a mű nem forradalmi". 9 (...) Minden bizonytalan, reménytelen, ingatag a darab feudális világában. Az a történelmi kép, amelyet Petőfi felidéz, összecsendül saját korának hangulatával —• II. Béla világa közelkerül Petőfiéhez. Magyarországnak a XIX. század közepén a feudális kor életformáján még korántsem sikerült túljutnia. A nemzeti egység problémája, amelyet a reformkor ideológusai az uralkodó osztály és a nép közötti ellentét összebékítésével kívántak megoldani, a nemzeti függetlenségért vívott harc idején ismét felszínre került. Ily módon Petőfi történelmi drámájának sokkal több köze volt 1848 előestéjéhez, mint azt eddig gondolták. A dráma összecsendül a Feíhő/c-ciklus komor lelkiállapotával, a magyar valóságról szőtt gondolatsorral. A valóság — ahogy Pándi Pál írja — „a haza sorsáról, a megújítására és megmentésére hivatott erők éretlenségéről alkotott nyugtalan gondolatokban bontakozott ki a költő előtt". 10 Művészi vonatkozásban a költő éppúgy újítónak bizonyult, mint az eszmei, politikai problémák felvetésében. Igaz, még nagyon „zöldfülű" szerző volt, ingadozott a színház költői megújításának igénye és az őt is részben 8 MARTINKÓ ANDRÁS: A prózaíró Petőfi. Budapest, 1965. 131. 9 Uo. 128., 135. A szerző monográfiát szentelt Petőfi prózájának, de drámai műveit is elemzi az irodalomtörténetírás szemszögéből és módszereivel, ,,csupán abból a szempontból, amennyiben segítséget nyújt a prózaíró romantikus Petőfi stílus-tényezőinek feltárásához, s az új stílus jellegének megragadásához". Uo. 127. 10 PANDI PAL Petőfi Sándor verseinek ,,A világirodalom könyvtára" c. sorozatban megjelenő új orosz nyelvű kiadásához készült bevezetőjének kéziratából idézünk. A kötet Moszkvábar jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában.
