V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

BODOLAY GÉZA: Barátság, szabadság, szerelem — Petőfi eperjesi utazása

gokba, s ezeken a szokottnál élénkebben vett részt.

73 E számára láthatólag kedves alkalmakat mind az Üti jegyzetekben, mind pedig egyik versében megemlíti. Ez a vidám, gunyoros hangú önzsánerképe, amelyet végül még szemügyre kell vennünk az eperjesi versek közt, a Felsülés. Ez is a „jambikus" versek közé tartozik, s az eddig elmondottakhoz azt tehetjük még hozzá (az egész vers beszédhangsúlyokon alapuló ritmusát vizsgálva), hogy ezt a ritmust akkor érezzük kötöttebbnek, ha az összecsendülő sorok hasonló részekre tagolódnak, amit minden versszak 3—4. sorpárjában meglelünk. Az ugyancsak összecsengő 2. és 5. sor általában kevésbé ritmikus hatású, a rímtelen első sorok pedig a többi sortól függetlenül tagolódnak. Azt is megfigyelhetjük tehát, hogy a rím is segít a beszédnyomatékoknak létrehozni azt a hol erősebb, hol szabadabb lüktetésű ritmust, mely váltakozva hullámzik végig a költeményen, hol erősebben, hol kevésbé erősen éreztetve velünk, hogy „kötött beszédet", verset olvasunk. Azt is észrevehetjük, hogy az így ritmizált sorokba a jambusok ott visznek „muzsikai lebegést", ahol a természetes beszédhangsúlyok életre keltik őket, mint pl, ebben a két sorban: Nem az / ebédre / nézve, j J u Ju Hanem mert / ueítem / észre, / _ — I

u -1 /

u Csak a szemünknek szólnak azonban, nem „lejtenek", ha a hangsúlyelosztás a lejtést nem teszi lehetővé (s ráadásul még egy trocheus is keveredett közéjük): Fehér / egén / szemének / Sötétkék / napok / égtek... / A sokat emlegetett szép leánykák egyikével találkozott tehát ezen az ebéden a költő, és szerelemvágyának finom öngúnnyal való megszólaltatása a kis költemény. De nemcsak a leányokkal találkozhatott ezeken az ebédeken, hanem az eperjesi, nyilvánvalóan német anyanyelvű polgárcsaládok egyéb tagjaival (amilyenek Kolbenheyerék is lehettek), esetleg szlovák anyanyelvűekkel is. Jól érezte magát körükben, akárcsak korábban az ugyancsak alföldi magyar „pán dichter", Sárosy Gyula.

74 Pedig általában nem lelkesedett a németekért (ne feledjük el: Habsburg elnyomás alati Magyarországon!) s tesz is rájuk néhány csipkelődő megjegyzést az Üti jegyzetekben, például Eperjes felé utazva Kassán a német színészekre, ahol még azt is említi, hogy a városban magyar szót alig hallott. De Eperjesre és lakóira sohasem tesz efféle megjegyzéseket vagy célzásokat. Még olyan tréfásan enyelgő hangot sem üt meg, amilyet Pákhéknál Iglón a német beszéd miatt,

75 tehát nem zavarta a város többnyelvűsége. Ö maga nem hagyott senkit kétségben saját magyarságát illetően, de soha, sehol nem hangoztatta, hogy a nem magyar anyanyelvűeket hazájában „magyarosítani" kellene. 73 H AT VAN Y2: I. k. 214. 74 BODOLAY: 33., lásd még SZIKLA Y LÄSZLÖ: A magyar szlavisztika gyermekkorából. Szeged, 1958. 75 HATVÁNY-': I. k. 724.