Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BARÓTI DEZSŐ: Rimbaud és a magyar költészet

fajta életrajzi regénynek, pontosabban novellának beillő bevezető tanulmány másik értékét a lélektani elmélyedésben ismerhetjük fel. Ez az egyetlen olyan magyar írás Rimbaud-ról, amely komolyan szembe mer nézni a kamasz-költő Verlaine-hez fűződő barátságának furcsa természetével. Kardos László és Rónay György portréi nemcsak gazdagságukkal és igényességükkel hoztak újat a magyar Rimbaud-irodailomba. Értelmezésük most már teljes mértékben korrigálja azt a képet, amely a század elején a dekadens és szimbolista jelzők kíséretében tűnt fel nálunk, sőt kisebb-nagyobb mértékben mindketten inkább előremutató vonásait hangsúlyozzák. „Ama rövid négy esztendő alatt, amíg az irodalomhoz köze volt, Rimbaud végigfutotta a francia költészet évszázadait, túlérve a maga korán is, egészen Bretonig, Aragonig, a dadaizmusig, a szürrealizmusig" •— olvassuk például Rónay György bevezető soraiban, aki már azt is tudja, hogy bár Rimbaud költészetét a szürrealisták elődjének tartják, az utóbbiak több pontban lényegesen különböznek tőle s a köztudattal ellentétben, nem mindenben lelkesedtek iránta .. . Kardos László és Rónay György fordításai a súlyos eseményekkel terhes 1944-es esztendőben jelentek meg s ezért nem kaphatták meg azt a visszhangot, amire joggal igényt tarthattak volna. Ezután mintegy tíz esztendeig alig esett szó nálunk Rimbaud-ról, Korniss Dezső viszont már 1946-ban színes metszetekben számolt be arról az élményszerű indításról, amit Rimbaud Illuminációi jelentettek számára. A sorozat öt darabját az Illuminációk című füzetében (Az Európai Iskola Könyvtára 9. szám, Mezei Árpád bevezető tanulmányával) adta ki. Művészi értéke mellett azért is regisztrálnunk kell, mert mindössze száz példányban jelent meg s ma már ritkaságnak számít. Korniss Dezső legutóbb filmet is készített az Illuminációk témájából. És bizonyára nem követünk el hibát, ha Mezei Árpád franciául megjelent „Le Mystère de Rimbaud" sok érdekes szempontot felvető tanulmányát (vö. Jean, Marcel et Mezei Árpád: Genèse de la Pensée moderne dans la littérature française. Paris 1950. Côrrea) szintén Rimbaud hazai útja egyik állomásának tekintjük, hiszen a kitűnő esztéta Budapesten él ós dolgozik. Azt a néma csendet, ami Rimbaud költészetét nálunk egy ideig körülvette (a negyvenes évek végéről s az ötvenes évek elejéről legfeljebb néhány utalásról számolhatunk be), legelőbb Somlyó György egy rövid tanulmánya törte meg (1. az Ablakban c. tanulmánykötetében. Bp. 1956.), amely bizonyára a dekadens Rimbaud akkoriban még mindig kísértő képének szertefoszlására egy kissé egyoldalúan forradalmiságát és realizmusát domborította ki. Két évvel később Kardos László tette közzé (Művek és mesterek. Bp. 1958.) azt a tanulmányt, amely a szerző szavaival szólva az 1944-ben megjelent fordítások „bevezetéséből és jegyzeteiből olvadt össze és született újjá". (Újra megjelent a Közel és távol c. kötetben, Bp. 1966.) Itt említjük meg az első Rimbaud-fordítóink közül való Franyó Zoltán nagyszabású világirodalmi antológiájának (Évezredek húrjain, Marosvásárhely, 1958.) kilenc versét is, köztük a Részeg hajó fordítását, bár egy részük bizonyára korábbi. Ezután a Nagyvilág 1957-es évfolyama közölt néhány újabb fordítást, a hozzájuk fűzött Rimbaud és Apollinaire c. rövid jegyzetben Gyergyai Albert a két költő rokon vonásaira mutatott rá, azt hangsúlyozva, hogy „nyílt, őszinte verseik rászoktatnak mindnyájunkat a csináltság, a képmutatás, a közvetett módszerek megvetésére". 13 Petőfi Irodalmi Múzeum 193