Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

TAXNER ERNŐ: A Törvénykereső (Illyés Gyula, a drámaíró)

— ha az a sorsa — akár egész népünket is makulátlanul, emelt fővel vezessük le a történelem színteréről." — „A halálba!? De hisz ez őrültség" — kiált közbe Crenneville főhadsegéd, s Teleki így válaszol: „Költőink erre készítettek elő, erre neveltek bennünket." Ebből a gondolatból született ós ezzel vitázik a Tiszták (1970). Az idegen történelemből vett példa azt mutatja meg, hogyan esik el egy kis nép nemzeti létezésének utolsó erődje. A cím utalása azonban ezen messze túl vezet, s az író — a nemzet-pusztulás problémája mellett — az emberhez méltó élet eszményeit kutatja. A provanszálok azonosítása nem okoz a felületes olvasónak sem nehézséget. Ugyan ki ne tudná, melyik az a kis nép, amelynek soraiban valóságos népbetegség az öngyilkosság és a gyermektelenség? Ennek tudatában az sem lehet kétséges, milyen aggodalmak feszítik a költőt, amikor Pierre-Amiel pápai legátus, a „másik" oldal követének szájába adja a sötét fenyegetést: „Eltűntök, mint az emereusok, kaldeusok, filiszteusok. . . Mert semmi okotok, hogy országotok legyen. Mert már nem is vagytok. Világnevetség, hogy azok a boldogtalan Raymondok hányadszor fognak bele és buknak bele, hogy megvédjék a ,szabadság'-tokat." És Perella, az utolsó nemzeti erőd kapitánya ezzel szemben csak a múlt értékeire, a nép és a táj szeretetére, az érzelmi közösségre meg a becsületre tud hivatkozni. („De hitéért üldözöttet nem ad ki az ember" — vallja.) A „Tisztákról", a katharok fanatikus szektájáról keveset tudunk, — a dráma is utal rá, — a hivatalos egyház jó munkát végzett: tanításaiknak nyoma is alig maradt. A drámában a szegények és a szegénység vallása. Tagjai szigorú önmegtartóztatásban élnek, semmiféle harcra, még védekezésre sem hajlandók. Életük kizárólag hitük függvénye. Illyés, a francia racionalizmus tanítványa, azonban nem lenne hű önmagához, ha nem adná praktikus magyarázatát is e vallás terjedésének. E magyarázat a komolyan vett szegénységgel kezdődik, az egyház vagyontalanságával, az ingyenes vallási szolgáltatásokkal, majd a következőkkel folytatódik: „miért fogadják (a feketébe öltözött vándor-jámborakat) még a nem híveik is oly hangos szíveslátással" -—• kérdi Mirepoix. — „Mert ez mind titokban kitanult orvos is. Püspök grádusra csak az emelődhet, aki azt a montpellier-i orvosiskolát is kijárta, ahol azok a héber meg mozopotámiai doktorok árulják tudományukat. így maradnak pácban a hitkufárok. Azok beszélnek a csodáról, ezek meg csinálják." S végül a szelídség, a mindent megbocsátás bölcselete — máig érvényes — tanításához vezet: „Űrrá lenni a rosszon a magunk erejéből: ez az egyetlen útja a szabadulásnak. Bármikor, bármiből" — hirdeti En Marty püspök. A nemzeti létért és a vallás- (gondolat-) szabadságért folyik a küzdelem a Pireneusok egyik nehezen megközelíthető hegycsúcsára épített Montségur ostromában. A költő indítékai között Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty nemzetféltő gondjait és Illyés személyes aggodalmait érezzük egyfelől, sokszor hangoztatott érdeklődését, rokonszenvét a katharok iránt, demokratikus világszemléletét sejtjük másfelől. A Tiszták a Dózsa-drámával megpróbált, a Különccel és a Kegyenccel megkezdett sort folytatja: egy ember, a főhős, Perella várkapitány lelkében lejátszódó drámát mutatja be. Egy ember eszmélését látjuk (olvassuk), aki a választások hosszú során kénytelen dönteni a helyes és helytelen között, gyakran igen nehéz helyzetekben. És egyedül. Mert a küzdelem mindenkit megtör, elhajlít vagy kudarcra kárhoztat. Felesége felőrlődik egy fiatalkori ballépésnek erkölcsi terhe, a lelkiismeretfurdalás alatt. A katona (Mirepoix),