Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

ILLÉS LASZLÓ: Eszmények és valóság keresztútján (Illyés prózája a felszabadulás után)

ILLÉS LÁSZLÓ ESZMÉNYEK ÉS VALÓSÁG KERESZTŰTJAIN (Illyés prózája a felszabadulás után) Illyés Gyula életművén belül a felszabadulás utáni prózai vonulat elkülönített vizsgálata nem a leghálásabb feladat, önkénytelenül is bizonyos kényszerű elhatárolást, önkorlátozást követel a kritikustól. Ismeretes Illyés megnyilatkozása arról, hogy egyetlen költeményért, az igaziért kész lenne mindent odaadni, emlékezetesek a prózát becsmérlő — bizonnyal igazságtalanul túlzó — megállapításai pl. a Rend a romokban című verskötete előtt, vagy a Magi/aro7cban : ,,A prózaírók közül csak azokat szeretem, akiknek sorai között megérzem a versírót, a cserbenhagyott költőt. . . Prózát csak jobb híján lehet írni, állandó bocsánatkéréssel, tartózkodással." Szerencsére saját cáfolatokban sem szűkölködünk; „a próza az ész tükre" — írta még a Babits Emlékkönyv lapjain, a Hajszálgyökerekben pedig így nyugtat meg bennünket: „Én a különböző műfajokkal is mindig csak egyetlen ügyet akartam szolgálni. Hogy egységes nép legyen, hogy megszűnjék a kizsákmányolás, a nyomor. Az irodalmat mindig csak eszköznek tekintettem. Sok műfajom volt, de gondom csak egy." Ha tehát a prózai mű rangja, becsülete önmaga számára is helyreállt, mennyivel nyilvánvalóbb ez az olvasó előtt, akit nemcsak a hatalmasívű lírai életmű, a felmagasodó drámai termés, az eszmélkedóseket összefoglaló publicisztika, a tanulmányok és esszék lefegyverző bősége és tág horizontja, a műfordításokkal kitárt szellemi égövek mélysége győzi meg arról, hogy a századközép magyar életének egyik leghitelesebb művészi enciklopédiájában mélyedt el, hanem mindezekhez járul, — ha az összefüggő ívelést tekintve töredezettebben is — az illyési próza, amely az Oroszországtól a Puszták népe s a Petőfi kötetein át a Kora tavaszig és a Hunok Parisban lapjaiig, majd az Ebéd a kastélyban zárókövéig, vagy mégtovább a Kháron ladikján meditációiig érzékelteti egy vázlataiban (noha gazdag és nagyarányú vázlataiban) kiteljesedni törekvő hatalmas önéletrajzi regény arányait.