Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
dítsa el. A megmutatás, föltárás, átvilágítás szándéka formálja ezeket a verseket: az egyszeri esetben, a köznapi látványban, vagy az általánossá nőtt romlásban, iszonyatban rejlő tágabb jelentés, a nemzet sorsára utaló vonatkozás kifejtése. A Megy az eke tömör egyszerűségét is az egyszeri látványtól történelmi példáig ívelő szerkezet tartja és emeli a leírás, a didaktikus példázatosság fölé és ezáltal lesz egy kor és egy korérzés megörökítése. A hasonlítás — itt és másutt — nem a távoli és össze nem tartozó dolgok egybevillantását jelenti, mint általában a modern líra szimbolizmus utáni korszakaiban s különösen avantgarde-ból kinövő változataiban. A hasonlat itt szó szerint „kép", látható mozgás; a föld és a könyv, a szántás és a történelemírás úgy felel egymásra, hogy nem eltávolít, hanem közel hoz, átvilágít, megértet. A hasonlítás érzékletessé teszi a hétköznapi dologban rejtező nagyobb érdekű, ez esetben csak történelmileg mérhető ügyet és eszmét. Mégsem válik elvont szimbólummá; a vers minden szakaszával előbbre lép az értelmi kifejtés új és új lépcsőfokára. S közben mindvégig megmarad az érzékletességnek azon a „képi" szintjén, amely az, első szakasz sorait jellemezte. Az összegező sor: „Magyarország, így írják a történelmed" kellő nyomatékot kap, de nem telepszik rá a versre, hagyja szép tempósan az értelmet kibomlani. A zárórész nem a versmenet hangulatából logikusan következő emelkedettség hangulatában fogant: „De meg sem áll, de csak int, hogy még mi várja" — 'hanem némi figyelmeztetést sző a derűs jelenetbe; jelezve hogy még ebben a nagy pillanatban sem hagyja el a költőt híres józansága. Az érzékletes látványból értelmet kibontó eljárásmód élteti A Statisztika-kertben és az Építőkhöz című, az első írókongresszuson fölolvasott versét. A Statisztika-kertben a roncs szobor látványa ugyanúgy a helyreállt világrend képzetét ébreszti, mint az 1945-ös dátumot viselő vers, amely már hosszú címével (Amikor a Szabadsághídra a középső részt fölszerelték) is tüntetően vállalta a versbe kívánkozó élettények prózaiságát. Igazi Zeitgedicht — a jelenkorról és a jelenkornak szóló vers — az Az építőkhöz. Mesterivé az avatja, ahogyan a tárgyi világ dolgainak a leírásába, sőt halmozó fölsorolásába beleszövi a dolgokból kiolvasható jelentést. A sematikus költészet egyik agyonírt témája volt az építkezések megverselése, az építés dicsérete — Illyés arra mutatott példát ezzel a remek költeménnyel, hogyan lehet a napi kívánalomnak időtálló, azaz költői módon megfelelni. Az állványok, huzalok, kábelek, kötelek, drótok úgy épülnek be a vers anyagába, hogy nem leltárszerű fölsorolás képzetét idézik, mert a fölsorolást, ami önmagában csupasz és sivár próza is lehetne, minduntalan megállítja egy-egy — legtöbbször kérdőmondat formájában elhangzó — gondolat, A vers egyik rétege a ridegségig tényszerű, a másik filozofikusan elvont: a munka, tevékeny élet humánus értéket teremtő vonatkozásait világítja meg. A korszak egyik nagy építkezésének látványát a fogalmak nyelvére fordítja át >s ellentétben az üres lelkesedéssel, azt kérdezi, ami továbbmutat a politikai aktualitáson : Kettős küzdelem hősei az új épületeken, rajtatok fordult meg: börtönt rakjatok vagy bástyát, jól vigyázzatok! Ez után ismétlődik meg a kezdősor: „Állványok, frissen fölrakott falak", de most már nagyobb nyomatékkal, a tárgyakhoz kapcsolódó képzetek, az ismétli 7
