Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
lés révén telítődnek, bővülnek új tartalommal. Különösen a befejező sorokban, amely tárgyi látványt és fogalmi kifejezést sorról sorra menően bravúrosan váltogat s ezáltal a vers két síkját szorosan összeforrasztja. A záró három sor szentenciaszerű tömörsége leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek, de nem az, amit a munka megteremtett a modern példázat-költeményre emlékeztető módon: tanulságot sűrítő gondolattal rekeszti be a verset, így foglalja össze egyúttal a lendületes fölsorolás értelmét. A példázatköltemény jövőre irányított: a jelen pontos érzékeléséből kiindulva, azt is sugalmazza, amit tenni kell, kellene; vagy amit a körülmények szerencsés összejátszásától remélni lehet. Tisztán tárgyias és ugyanakkor tisztán példázatszerű költemény a négyszázkilencven soros Két kéz, s ugyanúgy, mint Az építőkhöz, a teremtő munkáról, pontosabban a testi munkában fáradozó emberről szól. A kritika elégedetlen volt ezzel az 1950-ben megjelent költeménnyel, „időtlenségéért" kárhoztatta, írói „félreállást" látott benne. 19 Jól érthető, hogy miért. A Két kéz tárgyi utalásai világosan jelzik ugyan az e századi idő-környezetet, de magát a munkavégzést, tágabban életteremtóst, nem egyetlen társadalmi renddel, nem a szocializmussal fűzi össze, hanem általában tekinti az élet megtartó alapjának. A nép elpusztíthatatlanságát — Brecht keserű iróniájával „leválthatatlanságát" — fejezi ki s az akkori irodalomirányítás saját szempontjából nagyon helyesen vette észre, hogy ez az eszme szöges ellentéte mindenféle voluntarista elképzelésnek. A Két kéz ugyanazt mondta, amit a Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről az Üj Hang 1955. 12. számában teljes nyíltsággal fejezett ki. A költemény folytatás is, a Három öreg témáját eleveníti föl; az otthoni környezetet idézi és azon át a jelkép és a példázat együttes erejével a tevékenykedő, örökös munkában élő -közösség megtartó erejét. De el is tér a Három öreg lírába hajló és gyöngéden humoros színezetű epikájától, amely Babitsot naiv és félszeg hangjával bűvölte el. 2ü A Két kéz nem epikus szerkezetű, hangja nem naiv és nem is humoros, hanem tárgyszerűen pontos és életeszményt megfogalmazóan gondolati tartalmú. Nyelvi stílusa szándékosan egyszerű, sőt tömörsége miatt egyszerűsítetnek tetsző, rímei néhol szárazon kopogósak, az időviszonyt sok „volt" fejezi ki; ha úgy tetszik: stiláris „félszegséggel", ami itt is a nyelvi mindentudás jele. A tudatos visszatartóttság, az impresszionista-szimbolista artisztikus eszménnyel szembeforduló hangnem magával a tárgyak leírásával hat és azzal, hogy a leírásból kiemel, hangsúlyoz egy eszmét a lírai vallomástól a bölcseleti tartalmú, gondolatig terjedő skálán. Beleszövődik a költeménybe Illyés régtől ismerős és mindig újra tűzzel föllobbanó vallomása a szülői házról; záradékul pedig az a hite, hogy az em1!) A KÉT KÉZ-ről megjelenésekor több bíráló megjegyzés elhangzott. Legjellemzőbben Révai József fogalmazta meg véleményét: Illyés Gyulának „egyre kevésbé fog adni a fejlődő élet írói élményszerűséget és anyagot olyan szép költemény megírására, mint a KÉT KÉZ, mely időtől és tértől függetlenül áll ki általában a dolgozó ember mellett, de elkerül minden vonatkozást a mai dolgozó emberhez, aki nem általában fáradozik, hanem a szocializmust építi". 20 Illyés Gyula versben és prózában. Írók két háború közt. É. n.
