Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

VEZÉR ERZSÉBET: Ady és a francia radikálisok

A vidéki újságíró gyakran még idealista történetfilozófia ját az első párizsi esztendő gyakorlati tapasztalatai korrigálják. 1904-ben Combes alatt ismerkedik közelebbről a III. Köztársasággal. A francia szeparáció iránti nagy lelkesedését elsősorban hazai reménységek táplálták: Magyarországon még a század elején is félelmetes gazdasági és politikai hatalmat képviselt a katolikus Egyház óriási birtokaival, iskoláival és közjogi befolyásával. És ha a francia köztársaságot megszilárdította is a szeparáció azzal a jelentős ideológiai összetartó erővel, amit a laicitás és az állami iskola jelent,

5 egyre sürgetőbben került napirendre a negyedik rend osztályharca. Mikor Ady látja, hogy egyes szabadgondolkodók dogmává merevítik a szabadgondolkodást is, akkor megérti, hogy a Dreyfus-ügy megmentette ugyan a III. Köztársaság létét, de a harcot a haladásért újra és újra meg kell vívni. ,,Mi, kik átéltük és leikeinkben átzokogtuk a nagy Affért, mely kegyetlenül mementózott minden földi lények fülébe arról, hogy a butaság és a gonoszság nem bárányhimlője az emberiségnek, de örökös kórja, egyelőre föllélegezhetünk. Elmúlt a XIX. század Dreyfus-afférja. De sírván sejthetjük mindjárt hozzá, hogy holnap vagy talán holnapután kezdődhetik a XX. századé (...). A Dreyfusügyekben csillámuk meg véresen az emberiség nagy átka: a dogma. A dogma, a mindenféle dogma tette s teszi a föld legszerencsétlenebb lényévé az embert. A csökönyös, a hagyományos, a megfoghatatlan, emberbutító, kötelező vélemények csordája.'"' A XX. század haladásharcának megvívásához azonban már nem elég önmagában sem a francia „esprit républicain", sem pedig a magyar negyvennyolc. Adyt nemcsak az a véletlen hozta közel a francia szellemi és politikai mozgalmakhoz, hogy hosszabb időt töltött Párizsban. Az egész magyar progresszió Franciaországra tekint a század elején: a német befolyás alatt álló magyar szociáldemokraták pártbürokráciája helyett keresnek valami távlatosabb, nyitottabb, szárnyalóbb cselekvési formát. A legképzettebb és legtekintélyesebb magyar marxista, Szabó Ervin a francia anarchoHSzindikalistákkal, a Mouvement Socialiste-tal, főként Lagardelle-lel állt közvetlen kapcsolatban,

7 a fiatal Lukács György pedig Georges Sorel irracionalizmusának vonzásába került átmenetileg.

8 A Proudhon tanain iskolázott radikális szociológusok körében, de még a szociáldemokraták között is sokakat hódított meg Jaurès forradalmi pátosza. Az antimilitarista Hervé népszerűsége is belefért az osztrák szoldateszka gyűlöletével szaturált magyar progresszívek gondolatvilágába. Legkevésbé Péguy köre hatott a francia szocialisztikus republikánus irányzatok közül. Pedig a Cahiers de la Quinzaine-nek néhány előfizetője volt Budapesten is,

9 feltehetően Jérôme Tharaud itteni működése nyomán az Eötvös kollégiumhoz közelálló intellektuelek körében. Romain Rolland magyarországi népszerűsége csak a háború idején kezdődik, maga Péguy pedig csak 5 JEAN-PIERRE AZÉMA et MICHEL WINOCK: La lile République. Calmann—Lévy 1970. 131—146. fi Finálé. AEÖPM VI. 183. 7 Vö. JEMNITZ JÁNOS: AZ anarcho-szindikalizmus Magyarországon 1914 előtt. Párttörténeti Köti. 1961. 1. 129. 8 Emlékezések. Irodalmi Múzeum I. Bp. 1967. 28. 9 Vö. ROMAIN ROLLAND: Péguy. Éditions Albin Michel Paris 1944. 130.; Fenyő Miksa szíves szóbeli közlése szerint Osvát Ernő is a Cahiers de la Quinzaine előfizetői közé tartozott.