Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SÁRA.PÉTER: Színélmények, színhatások Ady költészetében
„ ... Nizzában kék ég alatt, kék tenger partján, kék padon, a Palais jeté lármás népsége mellett görgettem a számban az első Baudelaire-szonett első magyar strófáját . . ." (Charles Baudelaire él) Nem sokkal hazatérése után a Jártam már Délen c. versében fel is villantotta a kék színnek ezt a felejthetetlen látványát: „Csodás kék tenger, kék ég, kék hegyek .. ." Várnak reánk Délen c. költeményében pedig erős vágyakozásában víziószerűen idézte fel a kék tengert egy indulásra váró bárkával, amely a messzeségbe, a végtelenbe, a vágyak világába viszi utasait: „Kék tengernek kék vizében / Üresen úszik a hajónk / Messze Délen, messze Délen." A Bolyongás Azur-orszagban c. versében is a végtelenségbe vesző kék tenger csábító, izgató szépségét elevenítette fel és tette meg az elérhetetlen, a mindig újat mutató élet szimbólumává: Menton, november, Azúr-ország Nem volt soha kékebb. Menjünk el innen, integetnek A rózsaszínű párázatban Csodálatosabb, azúrabb vidékek. A Földközi-tengernek ez a csodálatos kéksége későbbi verseiben is újra meg újra felcsillan: ,,S lent a Nap a szent sugarat / S őrült kékjét a tenger ontja." „Piros hajók kék óceánon, / Öröm-zászlós, boldog vándorok, ' Szép vitorlások, merre futtok?" És nem csoda, ha dél-tengeri élményeinek hatása alatt szinte szerelmi vallomást mondott a kék színről. S mindent, még a vágyait és a pénz muzsikáját is kékbe öltöztette. „ ... És milyen kék itt minden, a hegy, a harag, az Ég, a tenger, a mosoly, a Távol és a közelség, a lelkünk. A lelkünk is és még akkor is, amikor a tramwayra sincs pénzünk, hogy hazatérjünk, mert a pénzt, a Pénzt elvette tőlünk a magunkkal és a Talánnal vívó nagy viadal. És milyen kék ez a muzsika, a Pénz muzsikája és van-e szebb szín a piroson kívül a kéknél?..." (Portus Herculis Monoeci) Utazásai során azonban nemcsak a tenger csábító kékségét, hanem a hegyvidéki tájak szelíd kék színét is megismerte. Nem véletlen, hogy „a kék álom szigetét" is az Isar folyó partján képzelte el. Második párizsi útja során pedig éppen München előtt fedezte fel, hogy „különös kék alkonyat száll le". Azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatni, hogy a költő alpesi élményeinek is lehetett némi szerepe abban, hogy a kék színt megszerette és a messzeség, a végtelenség, az álom színének nevezte. Első nagy utazási élményei után Ady egyre fokozottabban reagált a természet különleges színjelenségeire. Az 1906-ban keletkezett cikkeiben, novelláiban már nemcsak a Nap világítási effektusaival kapcsolatos színeket fejezte ki, hanem a Hold fényváltozásaival kapcsolatos impresszióit is sokszor megörökítette (Mikor Bodrit legyőzték, Beáta nővér sírja, Riviérái képek, Az Őszi Velence stb.). A Vér és arany kötetének tanúsága szerint a holddal kapcsolatos impresszióit verseibe is egyre gyakrabban beleszőtte. Látta a holdat nemcsak fehérnek, sárgának, sápadtnak, hanem zöld szemű varázslónak is:
