Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
borulat" idején, a németek megszállta Franciaország legnemesebb hagyományait idézte A francia irodalom kincsesháza című antológiában, s midőn a magyarság léte tétetett kockára, az emberiség megtartó erejére volt bátorsága —• hite —• iöllebbezni. Majd 1945-ben, a Megy az eke, Cserepező megírásával egyidőben arra kér felhatalmazást: ,,de nekem legyen jogom, ki hangot mindig hangtalannak adtam, a néma kínt ma is kimondanom". Illyés otthon tudott lenni a nép között, megmaradt „népfinek", közben a nemzet ügyére, sorsára is figyelt és soha nem szakadt el Európától. Életműve összefoglaló érvényű: népi, nemzeti és egyetemes érdek ötvöződik benne, melyet a társadalmi haladás iránti fogékonyság tartott és tart máig egyensúlyban. Illyés ma oly sokat és dicsérően emlegetett „európaisága" nem is új tüneménye műveinek. És nem is csak műveltség-anyagot, az ismeretek szélességét és megbízhatóságát tartalmazza. Mindig is természetes életformája a tájékozódás, a kortárs irodalom és művészet szemmeltartása, és azért tud ma fölényes biztonsággal értekezni az absztrakt képzőművészetről, az új tárgyias líráról, az új színházról ós még annyi másról, mert szellemi horizontjába mindig belefért a legmodernebb törekvések tudomásul vétele és fölmérése. De nem hivalkodó módon, nem önmagáért valóan, hanem belesimulva az írói munka általános irányát megszabó, mindent átjáró vezéreszmébe, — azaz átértelmezve és fölhasználva a fölhasználhatót és elvetve a számára használhatatlant. Nép, haza és emberiség kérdései Illyésnél is úgy próbáltak szövetségre lépni, egybeforrni, mint Petőfinél, Adynál és József Attilánál. Létezik forradalmi vonulata a magyar költészetnek, a magyar irodalomban letagadhatatlanul jelen van a társadalmi •— cselekvés igényű költészet. Az elődök örökségét vállalva, ezt az irányt viszi tovább Illyés Gyula. A magyar irodalom sokáig szenvedte — szenvedi részben még ma is — hazaiság és európaiság hasadását. Illyés mintha hírből sem ismerte volna ezt az életművet torzóvá csonkító adottságot. A fogalmakat az idő elkoptathatja vagy oly sokértelművé lazíthatja, hogy jelentése néha már tetszés szerint értelmezhető. Az „európai magyarság" megjelölésnek is annyi jelentésváltozásával lehet dolgunk Ady, a Nyugat első nemzedéke, a polgári radikálisok, Jászi Oszkár, Szabó Ervin, majd Szabó Dezső, Németh László, a népies harmadikutasság műveire, valamint ideológiai, világnézeti tájékozódására és József Attila s a szocialista irodalom különböző árnyalataira és korszakaira tekintve, hogy nem lehet kitérni a valamelyest pontos fogalmi körülhatárolás megkísérlése elől. Szögezzük le mindjárt, hogy Illyés nemcsak mentesíteni tudta magát a nacionalista eszmék hatásától, hanem mindig az egyenlő jogú népek testvériségének gondolata vezette. Vagyis hazafi volt, abban az értelemben, ahogyan Kölcseyt, Petőfit, Adyt annak tartjuk. Ám Lukács György Üj Hangban közölt bírálatától 5 napjainkig sokan láttak helyzet-fölméréseiben és választ kereső elmélkedéseiben nacionalista szemléletet. Illyés valóban felelni próbált a többi között a harmincas évek „hungarológiai" kérdéseire is: arra, hogy mi a magyar; még külön füzetet is kiadott e tárgyban. A „magyar sajátosságok" etnikai jellegű vizsgálatai azonban végül is soha nem érdekelték mélyebben. 5 LUKÁCS GYÖRGY: Széljegyzetek Illyés Gyula Magyarok c. könyvéhez. Magyar irodalom — magyar kultúra. Bp. 1970.
