Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

RÓNAY LASZLÓ: A Magyar Csillag

ILLYÉS GYULA GELLÉRT OSZKÁR ÉS TAMÁSI ÁRON TÁRSASAGÁBAN A korábbi idilli hangok, melyek oly sok változatban jelentkeztek huszadik századi költészetünkben, teljesen elsötétültek a lap utolsó éveiben. A dolgok elveszítették összefüggésüket, s a költő rémült látomásokban próbált tájékozódni az egyensúlyát vesztett, értelmetlenné vált világban: A nap ijedt ólomgolyó, árnyéka fénytelen ezüst. A hó alól kék, elfolyó sóhajként szálldogál a füst. Óljából ki sem bújt kutyám; kínjában láncba harap. A jeges holdú éj után lehullanak a madarak. Csonttáfagyva lehull a pók. A visszhang berekedt, süket. A jégszakállú hómanók topogva verik mellüket, mert megdermedt bennük a vér mínusz ki tudja hány alatt. Kedves barackfám már nem él; nagyot dördülve meghasadt.