Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

RÓNAY LASZLÓ: A Magyar Csillag

ben, mikor a szenvedélyeket sok minden csábítja nemtelen csapongásra, nem könnyű a fegyelem benső fogadalmában élni. S bár, éppen hangadó helyeken, vajmi ritkán értékelik ezt az önkéntes fegyelmet, mi mégis erre köteleztük magunkat, mint ahogy a magyar falu és a munkástömegek is ilyen fegyelemben élnek. Tévedne azonban bárki, aki azt gondolná, hogy a magyar író önkéntes fegyelme a magyar sors mai vajúdásában csökkent éberséget jelent, vagy elaltatott szenvedélyt a nemzeti fejlődés és a társadalmi átalakulás dolgában. Egyedül a szellem méltóságát, a gondolkodás, a beszéd és az írás színvonalát szeretnők oly sok veszély között megőrizni. Meg kell őriznünk, mert úgy hisszük, hogy a szellem erkölcsi tekintélyére, valamint a beszéd és írás emberi hitelére igen nagy szükség van. S bizonyára még nagyobb szükség lesz rá akkor, amikor megújult nemzetet kell majd teremteni, igazságos magyar és emberi társadalmat, s valóban édes Hazát a dolgozó magyaroknak. Reméljük és hisszük, hogy ez írás belső tartalmával egyetértenek azok az írótársaink is, akiket nem volt módunk és alkalmunk szándékunkról értesíteni, s akiknek így adunk hírt." Az Együttes vallomás a magyar irodalom egyik legnehezebb korszakában született, amikor jobboldalról szinte fékevesztett támadások zaja hallott napról napra, amikor a szellem szabadságáért és az emberibb jövendőért szót emelni egzisztenciális bátorság kérdése is volt. És a Magyar Csillag vállalta ezt. Vállalta, mert a „szekértábor"-t az írói függetlenség és a jövőépítés fórumának szánta. A jövőépítést szolgálta a kortárs-világirodalom addig ismeretlenebb tájain való tájékozódás is. Amikor 1942-ben bolgár írók jártak Budapesten, a Magyar Csillagban jelent meg Cs. Szabó László üdvözlése, amelyben azt az igényt hangoztatja: ismerjük meg minél alaposabban ezt az értékes irodalmat is: „Mi ezt a művészetet nem ismerjük eléggé. Ez a mi hibánk, a mi igen nagy hibánk. Reméljük, hogy a bolgár és magyar írók barátsága feloldoz e hiba alól. A bolgár kertészek gyönyörű rózsákat varázsolnak vázáinkba, itt az ideje, hogy a bolgár irodalom rózsái is könyvespolcainkon virítsanak"

31 (Az üdvözlés mellett Szabó Lőrinc adott ízelítőt a kortárs bolgár líra értékesebb terméséből.) Hasonló igénnyel mutatta be Képes Géza a finn líra egyik legjelentősebb alkotóját, Koskenniemit. Még ennél is érdekesebb azonban, hogy a Magyar Csillag az orosz irodalomról, az oroszországi helyzetről is igyekezett tájékoztatást adni. Csécsy Imre Joe E. Davies Moszkvai küldetés című könyvét ismertette,

32 Kiss Dezső pedig az „orosz rejtély"-ről írt. Ebben a cikkben már egész nyilvánvaló célzás történik a háború utáni világra, s a szerző, ha naiv, idealisztikus formában is, de „leszámol" a németséggel, s úgy véli, hogy az orosz szellemiség fogja áthatni a háború utáni Európát. Ha csak mennyiségileg nézzük, a Magyar Csillag világirodalmi tájékozódása kétségkívül a Nyugaté mögött marad. De sokkal intenzívebben keresik írói azokat a mintákat, példákat, amelyek eligazítják őket, s amelyek hasonló hangokat zengetnek. így fordítja le Illyés Gyula hét francia költő versét, köztük Ronsard Kertet, házat, hazát című költeményét, amelynek könyörgő hangja a korban magára maradó magyar költő sóhaja is volt: 31 BOLGÁR ÍROK BUDAPESTEN. 1942. II. 414. 32 Csécsy Imre: MOSZKVAI KÜLDETÉS. 1943, II. 620.