Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

RÓNAY LASZLÓ: A Magyar Csillag

Boldog, ki félreáll. Még boldogabb, ki megtér az ősi semmibe; de még boldogabb ennél, ki angyalnak siet Krisztus körébe föl, lenthagyván könnyedén romlandó sár ruháit, melyekkel itt a sors, végzet, szerencse játszik: ki lélek már, szabad a föld nyűgeitől. így talál Rónay György Supervielle-re és Bernanosra, akiben a földi lét heroikus ábrázolóját érzékeli: „Mélyebbnek érezzük Mauriacnál. Nem ismeri a kegyelem sokszor gyanút ébresztő mauriaci mechanizmusát. Nála nincsenek hirtelen csodák, rögtönzött megvilágosodások. Az ő hősei megszenvednek és megbirkóznak a nyugalomért. Nem nyílik meg nekik az ég: kicsikarják az eget. Belevetik magukat abba a szörnyű ürességbe, amellyel Isten magához ragadja a lelket. Nem hősök: szegények, szerencsétlenek, üldözöttek, megvetettek."

33 De Radnóti is rokon hangokra lel Jammes lebegő lírájában, Jankovich Ferenc pedig Molière Tartuff e-ének részletét közli fordításban. A múltból is a nagy, vívódó klasszikusok árnya sejlik fel egy-egy művészi szépséggel megkomponált esszében: Halász Gábor Turgenyev világát idézi,

3

'

1 majd Shakespeare-t, akiben egyszerre mutatja be a beteljesült klasszicitást és az antik örökség hív sáfárát.

35 Az antikos érdeklődés amúgy is jellemzője ennek a kornak. Az antikvitás, a görög és római kultúra klasszikus egyensúlya már csak mint tovatűnő lehetőség, elhomályosuló nagy emlék szerepelt az írók és költők tudatában, ahogy Schiller Görögország istenei című versében, melyet Gulyás Pál fordításában közölt a Magyar Csillag: Visszatértek ők hát, s minden szépet, visszavittek minden magasat, minden ép színt, minden égő képet, s itt maradtak a kihűlt szavak. Szállnak az idő fölött a napban, győztesen a Pindus-bérc körül: mi a dalban él fent halhatatlan, lent a létben elmerül. A hazai hagyományok idézésének folyamatában is megfigyelhetni bizonyos sűrűsödést. A Magyar Csillag csak a lényegre figyelt, az emberformáló és erőt adó nagy nemzeti példákra. Ilyen szellemben idézte Sőtér István a márciusi ifjakat, mert „ma is annak a napnak az üdvösségéből élünk"

36 és Jankovich Ferenc is a „megtisztító márciusi szellemet" zengeti vissza: Oh, fújdogáló márciusi szél, vígy át a zátonyon, talán tudunk térülni még, — kiolvad a tél, böjti szélben fürdessük homlokunk. 33 Rónay György: EGY FALUSI PLÉBÁNOS NAPLÓJA. 1943. II. 51. 34 Halász Gábor: TURGENYEV. 1943. I. 31. 35 Halász Gábor: SHAKESPEARE SORRÓL SORRA. 1943. II. 13. 36 Sőtér István: A MÁRCIUSI BARÁTSÁG. 1943. I. 318. 1 I 161