Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

RÓNAY LASZLÓ: A Magyar Csillag

RÓNAY LÁSZLÓ A MAGYAR CSILLAG „Egy pásztortűz kialudt, egy másik kigyulladt" — ezekkel a szavakkal kezdi az új lap beköszöntőjét a Nyugat egyik még élő, nagy öregje, Schöpflin Aladár,

1 de rögtön be is jelenti, hogy az új folyóirat mindenben folytatója a réginek, a Nyugatnak: „A Magyar Csillag viszi tovább azt a fáklyát, amelynek nem szabad soha kialudni. A régi nemzedékből, akik már 1918 előtt is együtt küzdötünk, és dolgoztunk, nagyon kevesen maradtunk meg . . . De felnövekedett mellettünk, segítségünkkel és egyetértésünkkel egy új nemzedék, mely méltó és képes arra, hogy fáklyánkat tovább vigye." Mert Illyés Gyula, a második nemzedék reprezentánsa, a Magyar Csillag főszerkesztője valóban tovább akarja vinni a fáklyát, meg akarja őrizni a Nyugat sokoldalúságát („Az irodalom nem akkor totális, ha minden író ugyanúgy gondokozik és ír, hanem ha mind ugyanolyan jól írja meg a maga külön gondolatát. Engedve a kornak, ilyen totalitást szeretnénk ebben a káoszban".

2

) Olyan irodalmi egységfrontot, szellemi műhelyt akar teremteni, amelynek mottója, vezérlő elve az alkotó, tettre kész, eligazító, bár kissé talán önmagába zárt humanizmus, ahogy Széchenyi című versében fogalmazza meg: adja meg nekünk mégis szép kegyként a sors, az ő útját, — a félelem a szégyen és önmardosás vad elemeit, mint gőzt munkára váltani, hogy lázas főnkön vigaszul a kéz a tett verejtékét simítsa szét, 1 Schöpflin Aladár: MAGYAR CSILLAG. 1941. 2. 2 Illyés Gyula: NAPLÓJEGYZETEK. 1941. 97.