Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
mérry és ideológiai jelentőség szempontjából elmarad a Kegyenc mögött. A Különc egy magányos, nagy egyéniség tragédiája, és színpadi ideje —' 1861 — sem olyan jelentőségű sorsforduló, mint a sorozat többi drámájáé. A Malom a Séden igazi sorsfordulón — 1944—45-ben — vizsgálja a nemzeti önismeret helyes tudatát, de ennek is vannak fogyatékosságai, melyeket — a dramaturgiaiakon túl — abban jelez a kritika, hogy a fasizmussal szembeni ellenállás lehetőségét és a nemzeti fennmaradás reményét csupán egy humanista tanár-típusban láttatja. 164 Ezekkel a darabokkal kiteljesedett — időben 1514-től 1848—49-en, 1861-en át 1944—45-ig épült — s Illyés Gyula „felszabadulás utáni korszakának legnagyobb vállalkozásává" 165 nőtt maga elé tűzött feladata: „drámasorozatban ábrázolni az új fogalmú hazafiság nagy magyar példáit". Az esszéíró, a gondolkodó világnézetének, irodalomfelfogásának és jelentőségének felmérésére az Ingyen lakoma (1964) című kétkötetes esszégyűjtemény megjelenésekor kerülhetett sor. Az utolsó 40 év legfontosabb cikkeit és tanulmányait tartalmazó könyvet nagy és méltó színvonalú érdeklődés fogadja: egyetértés abban, hogy „korszakos jelentőségű kötet", 166 „gondolkodásra serkentő élmény", 167 az „önismeret és stílus" nagy iskolája, 168 amely „nemcsak bőséges szakmai tanulságot és művészi élvezetet nyújt, hanem az előadás művészi világosságának, és a nemzeti, általános emberi és népi érdekeket egységbe forrasztó magatartásnak példáját is. Stilisztikai és egyben erkölcsi példa." 160 Ugyanekkor az elvi vita és kritika igénylői azt a recenzormagatartást 170 is visszautasítják, 171 amely — Illyéshez méltatlanul — leteszi a fegyvert és úgy látja, „egész feladata mindössze annyi, hogy tisztelegjen a Mester előtt". Ezzel szemben — helyesen — kijelentik: „Illyés tanulmányai nem vitathatatlanok. Ellenkezőleg: vitára szólítanak, mert maguk is vitáznak." 172 Nem Illyés ellen, hanem az Illyés-kínálta problémákról akarnak vitázni, mégpedig úgy, hogy „legyenek ezek irodalmunk ... legizgalmasabb, legnyugtalanítóbb kérdései". 173 S ezek: az irodalomeszmény kérdése, az elkötelezettség a költészet gyakorlati igazsága mellett, nacionalizmus-mentes nemzeti öntudat, racionális valóságérzékelés. A marxista kritika tisztázza, hogy ezeket a tartalmakat Illyés könyve „osztály-nemzet-nagyvilág" tágasságában és egységében ábrázolja, s közös benne a kor legfontosabb gondjait feszegető más, szocialista tanulmánykötetekkel is az, hogy „a nemzeti lét és a nemzeti kultúra kiteljesítésének hogyanjáról, a ,nemzeti' és ,nemzetközi' szintjeinek a társadalmi problematikán át történő mai találkozásáról, jövő alakulásáról, egyszóval a szocialista értelmű nemzetköziség és magyarság harmonikus találkozásáról van szó" 174 benne. A pontos irodalomtudományi elemzés a kötet 104 WÉBER ANTAL: Gondolatok Illyés Gyula drámájáról, Kortárs, 1963. 6. 934—936. FAMLÉNYI ERVIN: önismeret és illúzió, Magyar Nemzet, 1963. IV. 20. 4. 165 BÉL AD I MIKLÖS: Illyés Gyula, Kritika, 1964. 9. 16—30. 160 BÉLÂDI MIKLÖS: Illyés Gyula: Ingyen lakoma, ItK, 1966. 503—506. 167 TAMÁS ATTILA: Gondolatok egy tanulmánygyűjteményről, Tiszatáj, 1965. 394—395. 168 LUKÄCSY SÁNDOR: önismeret és stílus, Nagyvilág, 1965. 925—926. 109 KOMLÖS ALADÁR: Illyés Gyula: Ingyen lakoma, Valóság, 1965. 3. 104—106. 170 TAXNER ERNŐ: Illyés Gyula: Ingyen lakoma, Jelenkor, 1965. 288—290. 171 E. FEHÉR PÁL: Illyés tanulmányai, Élet és Irodalom, 1965. 10. 4. 172 süKÖSD MIHÁLY: Illyés esszéi, Kortárs, 1965. 4. 655—659. 173 KISS LAJOS: Az esszéíró Illyés, Kritika, 1965. 11. 21—28. 174 ILLÉS LASZLÖ: Osztály — nemzet — nagyvilág, Kritika, 1965. 2, 3—6.
