Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel

lessége" az egyes darabokból ered. De Illyés Gyula műve az ötvenes évek elejétől egyre több végletet érint és fogad be; egyre feldúltabb és szenvedélyesebb, a tárgyiasságot mind nyíltabb Önkifejezéssel forrasztja össze. Ezért állíthatjuk, hogy az értelmező összhangot, műveinek gondolati-stiláris tartalmát ma nagyobb biztonsággal kísérelhetjük meg fölfedni, mint az ötvenes évek elején, amikor a ritka megjelenés, könyveinek megszakadó folyamatossága is akadályozta az életmű értelmezését. A társadalom ja vitás eszméjére fölesküdött 20. századi költő-forradalmár számára éppúgy a szocializmus eszmerendszere a vízválasztó, mint a politikai, világnézeti küzdelmekben részt vállalók számára. Ma már elég egyértelműen kirajzolódik Illyés Gyula 1945 előtti pályája és benne az is, hogyan kapcsolódott a szocializmushoz, illetve a szocialista eszméket képviselő munkásmozgalomhoz. A magyar fejlődés egyik következménye, hogy a szocialista eszmevilág képviselete és a marxista munkásmozgalom napi munkája — eszmei elkötelezettség és politikai gyakorlat — szoros, egészséges, csak együttesen létező kapcsolata föllazulhatott. E vázlatnak nem lehet célja, hogy e kérdéssel közelebbről foglalkozzék. Egyedül arra utalhat, hogy születhettek szocialista szellemű irodalmi alkotások a munkásmozgalom gyakorlati munkájában való tevékeny részvétel nélkül ís, — sőt, a munkásmozgalom gyakorlati politikájával hangoztatott véleménykülönbség ellenére is. Irodalmi alkotásokat soha nem az minősít, hogy egy adott kor politikája miként tükröződik benne. A politika, ha átgondolt stratégia irányvonala szerint dolgozik is, csak részleteket nyújt a világból. Az írónak az egész megragadására kell törekednie. Illyés Gyula művét sem mérhetjük a napi, gyakorlati politika mértéke szerint. Illyés meggyászolta az elbukott forradalmat, az „értünk elhulló proletár halottakat"; az „ikaruszi idő" emlékét versei megőrizték,

2 de a kommunista mozgalomtól már a húszas évek végén kezdett eltávolodni. Az elszakadás magyarázata közismert: Illyés úgy vélekedett, hogy 1919-ben a forradolom vezetői hibát vétettek a földosztás elmulasztásakor; a munkásosztályban már nincs elegendő erő újabb forradalomra és a munkásmozgalom sem törődik a kívánatos mértékben a nemzeti jelleg, a hazai adottság számbavételével. Nyílt vitája azonban nem támadt a munkásmozgalommal. 1945 előtt sem, legfeljebb néhány, ma már alig idézett utalás jelzi, hogy korának szocialista mozgalmával a gyakorlati politikát illetően együtthaladni nemcsak nem tudott, de nem is akart. A harmincas évek elejétől azután a társadalmiakhoz hozzánőttek a nemzeti gondok és ettől számíthatóan Illyés szövetségese lehetett volna a munkásmozgalomnak továbbra is, — a sereggel együttküzdő harcosa többé már nem. Ezt a helyzetet a felszabadulás sem másította meg. A harmincas évek elejének fordulatára így emlékezik vissza egyik ritkán idézett rövid írásában: „Erre az esztendőre (1934) esett a mi népi mozgalmunknak első átcsapása az irodalomból a tágabb közéletbe, sőt a politikába. Mi, akik eddig csak a magyar szegényparasztság helyzetéről beszéltünk, akkor eszméltünk arra, hogy a magyar parasztság végső elhanyatlásával az egész magyar nemzet a végső veszély szélére ért. Vagyis ekkor riadtunk rá arra, hogy a parasztság megmentése mögött ott várakozik ránk a magyarság megmentése is. Kérdé2 Idézetek az ,.Értünk elhulló proletár halottak" és az „Újra föl" című verséből valók.