Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
KENYERES ZOLTÁN: Illyés Gyula irodalomszemlélete
ellenére megrázóan azonos; 20. századi nagy bizonyítékául annak, hogy Tiszántúl-Dunántúl, a reformáció-katolicizmus különbözőség, de még a duhaj,, és kiművelt s parlagi-városi ellentét alatt is ,magyar-ösztön' csak egyféle van." Ja ürestől a népi irodalomig — vagyis a bátor óvatosság Illyés Bartáról szóló tanulmányában elmeséli, hogy 1934-es moszkvai látogatása során egy ízben lelkes vitába bocsátkoztak a modern művészet kérdéseiről. Illyés a vita során Jauresről kezdett el beszélni. „Az újkori szellemet a legvégzetesebb csapás azzal a golyóval érte, amely Jaurèst leterítette. Jaurès lángelme volt. Nemcsak mint moralista, nemcsak mint népszónok, népvezető — Népnevelő ! •—, mint művészetértő is. Bámulatos történelmi érzékével ő — aki úgy tudott lépést tartani az idő jelenségeivel — egybekapcsolta volna, ami a ,felülépítményből' és az ,alulépítményből' összetartozik! Ha ő megmarad — nyugati társául Leninnek, Lunacsarszkijnak!" Meglepő ez a lelkes hang. Vajon miért Jaurès, miért éppen Jaurès ragadta úgy magával — nemcsak 1934-ben, hanem 1962-ben is a tanulmány írásakor? Ennek megfejtése egy részletesebb elemzésben alighanem fontos kulcsot adna az Illyés szemléletét mozgató elvek megértéséhez, itt azonban csak futólag térhetünk ki rá: Jaurès volt az a francia munkásvezér, aki egy egészséges, demokratikus szocializmus kivívásában — amikor keményen csatázott Louis Blanc jobboldali reformizmusa és Guesde dogmatizmusa ellen — mindig fontos szerepet tulajdonított a művészeteknek és a művészeknek. Az idézett moszkvai beszélgetés 1934-ben hangzott el, Jaurès összegyűjtött műveit, cikkeit és beszédeit Max Bonnafous 1933-ban jelentette meg az Editions Riedernél Oeuvres de Jean Jaurès címmel több kötetben. Ismerte-e ezt a kiadást Illyés, ismeri-e ma, erre nincsen adatom, mindenesetre az 1945— 48 közötti cikkeiből, a Választ irányító szerkesztői elveiből arra következtethetünk, hogy Jaurès „művészetértővé" Illyés szemében széles talapzatú kulturális szövetségi politikájával vált. Azzal, amit 1900. április 13-án Port-Saint Martin-ben mondott el egy gyűlésen a művészet és a szocializmus kapcsolatáról. (A gyűlésen Anatole France elnökölt.) ,, Toute oeuvre, aujourd'hui, á mesure que la vie agit fortement et plus largement en elle, toute oeuvre participe die plus en plus á la glorification de la justice et du travail et á l'annonce d'une société nouvelle." (Id. mű: VI. k. 156. 1.) Ez volt Illyés „kulturális szövetségi politikája" is a Válasz szerkesztésénél. S hasonló elvből indult ki, már korábban, amikor 1945-ben az Újabb szellemi front? c. cikkében válaszolt Haraszti Sándor toborzó felhívására. Kifejtette, hogy az írók nem zárkózhatnak négy fal közé, kötelességük részt venni a közélet harcaiban, •— de ugyanakkor „bátor óvatosságra" is intett, az aknaszedők magatartására, akiknél elég egy hirtelen mozdulat, és a levegőbe röpülnek. A bátor óvatosság az értékek védelmét célozta: bátor előre haladást hirdetett — óvott attól, hogy kényes témákról túlzottan kiélezzék a vitákat. A felszabadulás utáni első irodalmi vitáknak az volt az egyik sarkpontjuk, hogy a szellemi élet vezetői milyen átmérőjűre tervezzék az új társadalom kialakításában együttműködő művészek körét: kiket zár ki e körből múltbeli tevékenységük, kik voltak azok, akik hozzájárultak ahhoz, hogy tragédiába rohanjon az ország. A viták a körül forogtak, hogy miiként lehet a
