Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

KENYERES ZOLTÁN: Illyés Gyula irodalomszemlélete

némely eleme azonban a proletárdiktatúra államában is fontos és szükséges , kiegészítői a képviseleti rendszernek. „A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet — írja Lenin az Állam és forradalomban — lehetetlen anélkül, hogy bizonyos fokig ,vissza' ne térnénk a ,primitív' demokratizmushoz (máskülönben hogyan lehetne áttérni arra, hogy az állami funkciókat a lakosság többsége, sőt kivétel nélkül az egész lakosság gyakorolja?)." A dogmatizmus sietett megszüntetni, vagy még a kifejlődését is meggátolni a szocialista közvetlen demokrácia elemeinek. Érthető is, hiszen voluntarista irányításrendszerónek, szükségszerű bürokratizmusának eleven ellenségei voltak. Illyés, akinél a demokratizmus eszménye eredendően közel állt a rittinghauseni eszmékhez, plebejus demokratizmusának hirdetésével eredendően szemben állt a személyi kultusz irányításrendszerével és bürokratizmusával. Szemben állt művelődésirányítási mechanizmusával is. Éppen akkor, amikor szövetségese és tevékeny résztvevője volt a társadalmi átalakulással meginduló művelődési forradalomnak. A „pesszimista versek" jogát védelmezve (1954) tulajdonképpen a helyesen értelmezett alkotószabadság jogát védte. Világosan írt arról, hogy a vers társadalmi értékét az a cselekvés határozza meg, amelyre olvasóját készteti, s nem a puszta témája, hogy napsütötte tájakról vagy az élet árnyoldalairól szól-e. A „nyugati irodalomról" (1955) c. cikkében a kulturális ismeretek gyarapítása elé emelt fal ledöntését kívánta. Mondanivalója így hangzott: ismerjük meg a mai nyugati irodalmat is, de ne elvi kompromisszumok árán. Az elvi elhatárolás, az ideológiai vita azonban ne az ismeretek mesterséges szűkítéséhez vezessen. Hozzászólt ahhoz a vitához is, amely a Szabad Népben 1953-ban kerekedett Németh László Petőfi Mezőberényben c. drámája körül. Nemcsak a drámát védte, hanem a helyes vitamódszereket is. „B. L. felelősségre vonást követel a Rádió és a Népművelés című folyóirat ellen, amiért Németh László darabját nyilvánosságra bocsátották. Erre sem oka, sem joga. Az ilyen szó irodalmi életünk megszűkítéséhez, íróink és kiadóink megzavarásához vezet." A dogmatikus kulturális irányítás idején, nemcsak az adminisztrációs intézkedések vezettek az irodalmi élet megszűkítéséhez, hanem a végletekig kiélezett elméleti tézisek is. Innen tekintve tett jószolgálatot Illyés 1954-ben írt Babits-tanulmánya, amelyben Babits költészetének addig kevéssé becsült történeti és társadalmi értékeire hívta fel a figyelmet. Arra késztette az irodalomtörténetet, hogy alaposabban megvizsgálja a Jónás könyvéhez vezető utat, és pontosabb különbséget tegyen a l'art pour l'art elefántcsonttornya és Babits erődítménye között. Jellemző volt. hogy a független elkötelezettség képviselője tudta példáját adni az érték-féltő, érték-őrző kritikai magatartásnak. Illyés nem állította szembe Babitsot a magyar irodalomszemlélet fejlődésével, mint különféle előjelekkel annyian tették, hanem a nemzeti művelődés koordináló céljai szerint ítélte meg pályáját. Az előrehaladás során felhasználhatót kereste ki műveiből, még Adyval összehasonlítva sem a megkülönböztetésre vetette a hangsúlyt, hanem a rokon természetre mutatott rá. Azt az azonosságot hozta föl példának, ahogy mindketten az egész magyar szellemiség ismeretében ölelték magukhoz a világirodalmat. „Végső eredményük azért is lesz minden látszat