Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

KENYERES ZOLTÁN: Illyés Gyula irodalomszemlélete

Ludas Matyi igaz története — vagyis a plebejus demokratizmus A racionalizmus és realizmus nem irányítója, hanem következménye Ilylyés művészetszemléletének. E szemlélet végső rugója az a világnézet, amely egész művészetének szívdobogását szabályozza: a plebejus demokratizmus. Ez a szemlélet tevékeny szövetségese a szocializmus ügyének, mert osztályálláspontja, történelmi eszménye, hivatása és küldetés-tudata a társadalmi előrehaladás cselekvő részvevőjévé avatja. A szövetség azonban nem azonosság; a feladatvállalás nem jár szükségképpen együtt a marxista világnézettel és a munkásság osztályszemléletével való teljes mértékű azonosulással:. Azonosulást — mégpedig látványos formában — csak a dogmatizmus követelt meg, olyan messzire menve, hogy néha fontosabbnak tartotta az ideológiai behódolást a cselekvő, bár saját eszközökkel történő részvételnél. A plebejus demokratizmusnak az az egyik ismertetőjele — megkülönböztető jegye egyszersmind a művészeti életben oly gyakori elvont humanizmustól —, hogy a demokráciát komoly távolságra tudja a puszta liberalizmustól. Ez nemcsak elvi, hanem pontosan bemérhető történeti szempont is: a plebejus szemlélet egyidős a demokrácia és a liberalizmus 19. századi szétválásával, akkor jött világra, amikor először hirdették meg a felülről óvatosan kidekázott reformok helyett az alulról kiküzdendő radikális változások programját. Nálunk Petőfi idején. A differenciálással mégis körültekintően kell bánnunk, mert a magyar társadalom szerkezete, valamint a függetlenség és haladás kettős feladata olyannyira eltért mind a nyugat-európai, mind pedig az orosz modelltől, hogy nálunk a demokratizmus híveinek még később is nem egyszer a liberalizmus színeiben kellett sorompóba állniuk. Ez persze csak a külbségtevés módját nehezíti meg, nem az igazságát vonja kétségbe. Illyés történelmi ideáljai rendre a demokratizmus táborából kerülnek ki; a két út különbségét a modern magyar irodalomban először Ady látta olyan élesen, mint ő. Illyés legfőbb eszménye Petőfi, plebejus demokratizmusát róla szóló könyvében szintetizálta. Ennek következtetéseit fordítja le a dráma nyelvére az Ozorai példában, majd Kossuth és Görgey összecsapásában, amikor habozás nélkül Kossuthra szavaz, és a Különcben, amikor a kiegyezéshez vezető utat Teleki szemével nézi, Telekit pedig Petőfi szemével elemzi. A dráma 2. részének második színe Teleki és Orczyné dialógusa, majd Teleki és Tisza jelenete a magyar dráma történetének egyik ragyogó pillanata. És ilyen pillanata esszénknek Ilyes Madarász Józsefről ugyanezzel a szemlélettel rajzolt arcképe. A demokratizmus és liberalizmus megkülönböztetése áthatja irodalomszemléletét is. „Babits Mihály tündökletes koponya volt, gondolatom róla ma is az inasé mesteréről. Esztendőkig tartó vitában, segéddé-iszaibadulásom mintateljesítményében sem tudtam elfogadtatni vele, hogy osztályok vannak. Ö is örökölt egy szemléletet; édesapjáét, a liberális bíróét." (Ebéd a kastélyban, 1961.) A plebejusi demokratizmus egyik alapvonása éppen az osztályok tudomásulvétele. LUyés nemcsak egy elvont értelemben vett, történelem alatti vagy történelem fölötti emberért hallatja szavát: elvei és eszményei az itt és most élő ember gondjaiból hajtanak ki, s az „ember" általános fogalmát a nép valóságos, kézzelfogható életéből vonatkoztatja el. Antropológiáját osztályöntudata és nemzeti elkötelezettsége teszi korszerűvé és tudományosan is igazolhatóvá. Indulata ma is az a régi, mint amikor „Cece", a szegénynek ma-