Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

ILLÉS ILONA: Magyar írók levelezése Stefan J. Kleinnel

Nos, mit szól hozzá, méghogy egy német levelet írtam, nem szép tőlem? Es mindezt a Maga kedvéért, jóllehet semmiség az egész ahhoz képest, amit szívesen megtennék Magáért. Például küldenék egy másik szobát, postafordultával és léghajón. — Szívből és szeretettel üdvözlöm feleségemmel együtt. Híve: Füst Milán] Füst Milán — Klein, J. Stefannak. Budapest, 1939. nov. 23. Kedves jó Uram, nagyon szépen köszönöm kedves fáradozását és levelét. Hallgatásom oka, hogy megint ágyban fekvő vagyok, nagyon beteges. Ezért meg kell bocsátania, ha most is csak pár szót írok. A nagy regény kész, le is van gépen írva, már csak pár hétre volna szükségem az utólagos korrektúrákhoz. De olyan gyenge vagyok. Azt hiszem, jól sikerült s valami olyat oldottam meg... no. szóval, szeretném már, ha olvasná — sa nagyon kedves felesége is, ha az is lehetséges volna. Két hét előtt felolvastam belőle egy részt nyilvánosan, jó írók is voltak jelen, — (egy hajóégést) — s mondhatom, nagy hatása volt. Egy szót nem ír magukról, hogy hogy élnek, hogy megy a soruk? És mi baja van a feleségének? Remélem, semmi komoly baj. Mihelyt egy kicsit jobban vagyok, írok bővebben! Addig is szeretetteljes üdvözletünket küldjük mind a ketten mindkettőjüknek! Barátja: Füst Milán. Füst Milán — Klein, J. Stefannak Budapest, 1945. december 18-dikán. Drága, jó Uram! Megtörten írok önnek, tört szívvel köszönöm irántunk való érdeklődésüket. Hogy mi mindenen estünk át: elmondani nem lehet, már azért sem, mert a szó csak szó marad s olyan szavakat kitalálni senki sem tud, hogy elkezdjen tőle vérezni a fül, vagy ahogy Hamletben áll: „szemgolyóid csillagként szökkenjenek ki üregeikből". Hallgatásra vagyok ítélve tehát s annál inkább, mert hiszen az én történetem mégcsak nem is a legszörnyűségesebb, — reges rég belefáradtunk már abba az iszonyatba, amelyet itt úton-útfélen el kellett szenvednünk, ha egy-egy halálosan fáradt tekintetű, sárga, sáppadt, nyomorékká kínzott ember szóra nyitotta a száját. Mi a pokolból jöttünk vissza s nem is élve, — valamelyes félálomban s Istenemre mondom, a jó Isten szent nevére esküszöm: nem örülünk annak, hogy még itt vagyunk. Ahogy Falus Elek

2ii nemrég mondta: „én már nem is létezem barátom, csak még ebédelni járok egy ideig a menzára," — így vagyunk mi is. Lézengünk s tévetegen nézünk körül a tülekedésnek ebben a tébolyában, ebben a lázas, fájdalmas, forrónviharos forgatagában, amelyet a pusztulás kavart fel, tépett fel a föld alól s aztán dobált benne minket össze-vissza. Volt egy nagyon szép kis házam a Sas-hegyen,

27 (mindig sajnáltam is, hogy Maguk: Maga és a felesége, ez az édes-kedves finom asszony nem látták) — ez a ház gyönyörűen volt berendezve — s mindez a feleségem egy ügyes vállalatából származott: ő szerezte meg Magyarország számára az Epeda-rugók gyártási jogát. S itt öt évet éltünk csupa aggodalomban persze, mert hisz előre lehetett látni az elkövetkezőket: én legalább is egy percig se hitegettem magam azzal, hogy ép bőrrel menekülünk. És mégis dolgoztam tovább: összesen hét évig (7) írtam, napi tíz óra munkával nagy regényemet, melynek címe ez lett: „A feleségem története. Störr kapitány feljegyzései." — A munka várakozásomon felül jól sikerült, az én viszonyaimhoz képest remekműnek mondható, — sőt még azt is bátor vagyok hinni róla, hogy akármelyik régi nagy-mester szívesen elfogadhatná, — szó, ami szó, a munka elkészült, meg is jelent, még híremet is keltette, ebben a forrongó pokolban, — még ezt is! — aztán én neki ültem a naplóm sajtó alá való rendezésének s az első kötettel két évi munka után el is készültem. — ön nyilván emlékszik még arra a szenvedélyemre, hogy mindent, amit gondolok s amit látok s elég érdekes számomra: feljegyzem. Ez volt egész életem kényszerűsége s legfőbb szenvedélyemmé vált az idők folyamán. Itt tehát olyan gyűjtemény jött létre, amely nyilván páratlan az egész világon: egy embernek egész fejlődése, belső világa le volt fektetve benne többé-kevésbé sikerült feljegyzésekben s minthogy természetszerűen sok salak is keveredett bele: sajtó alá kellett rendezni. S ezt tettem én s mondom fiatalkorom első kötetével el 2« Falus Elek. — [1883—], grafikus és iparművész. 27 A villa a Vércse u. 4.-ben volt.