Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
JENEI FERENC: Kazinczy Ferenc kiadatlan levele
magam, a ki röhögve tudakozta előttem, minek az az Emlék? s szeretném az ollyan embernek (hogy Bárczay Ferencz szavaival éljek) kiverni a fogát eggy kolecsal (ez valóban B. F. szava). De hagyjuk a röhögöket. Ha szabad volna 's szükség volna tanácslanom, én azt mondanám, legalább ezt tenném, ha én voltam volna Oberstere ennek a seregnek: Elöszóllitanám Budaházi Pétert az ezüst mellypénzzel, és azokat a kik honesto volneri (a nép sebnek) superstites manserunt, 's magam mellé állítanám mikor az Oratiot tartanám. Leginkább ott adnék súlyt (pondust) beszédemnek, a' hol arról volna szó, a' mit mind a' kőre metszett sorokban, mind a' MKurir minapi Levelében el mondottam, hogy az Actus másfél holnappal azután történt, hogy a' vitéz sereg a' zászlóhoz felesküdött volt, és hogy a' hamar bekövetkezett Béke nem engede alkalmatosságot a' Vgye által megígért jutalmat több és nagyobb tettek által megérdemlem, de hogy a' Zempléni sereg megmutatta, hogy a' köz ügyére nem rettegte a halált, és ámbár egészen kikészülve nem lehetett, lelke, akaratja kész volt, 's a' haza kedves Geniusának a' Palatínusnak jelenléte úgy lelkesítette, a mint illett. Berekesztésem buzdítás volna, hogy a magyar polgárkatona, 's valamikor Uralkodója a törvény tiszteletére felszólítja, mindég kész fegyvert fogni. Ezeket a Mélt. Ur bizonyosan nem mulasztotta el elmondani 's én egyedül azért mondom, hogy bizodalmára érdemetlennek ne Ítélhessen. A' mi a stílust illeti, reménylem, hogy az ollyan lesz, melly inkább illyék eggy tudományok által megnemesitett katona, mint eggy csak pennát forgató Nótárius kezébe; az az nem passzomántos, nem sujtásos, a mi valóságos gyermekdedé s ; hanem lelkes, tüzes és magyar. — Én minden általam eddig olvasott fő- Ispáni Dictiok köztt eggyet sem szeretek annyira mint a' B. ötvös Ignatzét, melyet Kassán tavaly monda, és a' mi Mikóházi barátunk feleletét rá, mert a' beszéd calamistrált, 's látszik, hogy a' dolgot akarta mind a kettő, nem a' czifrát. A mit Gróf Teleki József Ugocsában monda 1790. gyönyörű, s igen tanult munka: s egyedül az akkori nagy és reménytelen változás excusalhatja; külőmben Schidfuchserey-nek nevezném. Én ritkán vagyok megelégedve a' magam dolgozásaimmal, a mit nekem igen kevés ember hiszen, s kivált azok a' kikkel mint Grammaticus czivódom; de a veséket vizsgáló Jehova tudja hogy igaz a' mit mondok. Azt azonban hasonló lelki- egyenességgel vallom; hogy a' Zemplényi Emlék dolgában tett Relatiomat mely Patakon kétszer nyomtattatott ki, harmadszor pedig Döbrentei által az Erdélyi Múzeumba is felvétetett, soha nem olvashatom igen nagy gyönyörűség nélkül, és hogy ha azt más irta volna, nem én, irigyelném ennek a másnak azt. Melegen ömledezett lelkem benne s nem vér foly ereimben, hanem sváb takony, a ki nem érzi, hogy a ki azt irta, igazán szerette nemzetét. Bár azt a Catechismussal eggyütt olvastatná minden atya a maga fiaival. Szép volna ha a Mélt. Ur a' maga Dictioját előre kinyomtattatná Patakon s az elmondáskor kiosztogattatná. Minthogy a Tud. Gyűjt, mellé tenni szokott Ajándék — Árkusoknak egygyikében kérdés vala téve, ha áll e a Zemplényi Emlék, s Főszolgabíró Kolosy József barátunk a Májusi Gyűlésben azt monda, hogy szemeivel olvasta Gróf Dezsőffy Józsefnek valamely versét a' Pesti Újságokban, melly a' Zemlényieket feddi, az igéret teljesítve még nints: a M. Kurir leveleiben tudtára adtam a Publicumnak hogy az Emlék áll, 's melly felülírással melly égszak felé áll, hogy senki sem vehesse kétségbe előadásom igazságát. Gróf Dezsőffy nekem eggy új verset külde, melly az előbbi feddést jóvá teheti.
