Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KUNCZ ALADÁR: Előszó Zádory Oszkár gyűjteményes kiállításának katalógusához

nélkül, ismeretlenül, érzékeny lelke rémeitől üldözve vándorolt ki innen, s nagy életcélnak azt választotta, hogy gazdagon, művészi munkájának minden alkotásával együtt térjen vissza. Egy csapásra akarta megkapni a legszebb ajándékot, mit emberfia nemzetétől kaphat: a hírt, dicsőséget és elismerést s egy kézmozdulattal akarta nemzete elé rakni a legszebb ajándékot, amit ez fiától nyerhet: művészi remekeit. De a balsors még egyszer elébe állt, s mikor útban volt felfelé, ismét megragadta őt és a mélységbe taszította. Kitört a háború, s Zádoryt, a párizsi körökben ismert művészt internálták csakúgy, mint a legutolsó, börtönviselt német csavargót, öt évig kazamata, fogoly élet, testi és erkölcsi szenvedések tárháza lett az ő sorsa éppúgy, mint többi fogolytársaié. A gyötrelmes munkátlanság óráiban adott művészi ösztönt képzeletének egy egészen új, felfogásában és kivitelében az eddigitől teljesen különböző irányt: a csontpiaszitkát. Az erődítmény udvarán összeszedte az elszórt csontdarabokat, s egyetlen faragóeszközével, egy tollkéssel véste rájuk színtelen, gyötrelmes életének minden álmát, vágyakozását, ragyogó múltja kísérteteit éppúgy, mint átélt szenvedéseinek tisztulás felé vezető jajjait... E gyűjteményes kiállítás közönsége e ponton már belekapcsolódhatik maga is Zádory művészetének fejlődésébe. Az én krónikás, szerepem ezzel meg is szűnik. Zádory a kommunizmus bukása után hazajött és szerencsére, még magával hozhatta ötéves fogságának drágán megfizetett igazgyöngyeit. Itthon a megfeszített magyarság dacos, keserves jaj dúlásai fogadták. Egyéni fájdalmának fel kellett oldódnia a magyarság egyetemes fájdalmában. Egyetlen eszméje lett most a leláncolt erő hősi, jövővel biztató ábrázolása, melyet oly sok művészi bravúrral és ízléssel tudott megoldani hazatérése óta készített műveiben. Most a magyar művészet barátain a sor, hogy a sokat hányódott művész életét végre egy nyugvópontig segéljék. Ennek a gyűjteményes kiállításnak, mint Zádory egész életének, megvan a maga erkölcsi célja: párizsi műveit, tizenöt évi szorgalmas munkájának múzeummá nőtt eredményét, akarja általa hazahozatni. Szétszakított művészi életét akarja végre egyszer már összeforrasztani. Van-e boldog tehetős, ki ne segítené őt ebben, különösen ha a legtisztább művészet alkotásait kaphatja érte cserébe?

1 1 A ma már ritkaságszámba menő katalógus első oldalán az alábbi szöveg olvasható: ,,Zádory szobrászművész gyűjteményes kiállításának katalógusa. — Kiállításrendező: Kuncz Aladár. — A kiállítás (Váci utca 11/B. Verebes K. és társa üzlethelyiségében) f. évi dec. 31-től — 1921. január 20-ig tart nyitva mindennap d. u. 4—8-ig." A leporelló-formájú katalógus, amelyet 1920. decemberében a Fortuna rt. adott ki, Finta Gergely (Zádory Oszkár) szobrászművész hagyatékából került a túrkevei Finta Múzeum adattárába.