Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KRESZ MÁRIA: Móricz Zsigmond Kápolnásnyéken

MÓRICZ ZSIGMOND KÁPOLNÁSNYÉKEN KRESZ MÁRIA Móricz Zsigmond utolsó riportjának keltezése: 1942. június 21. és kápolnásnyéki látogatásról szól, Vörösmarty-emlékek kereséséről. Három fénykép örökíti meg Móricz nyéki látogatását. Egyiken a Vörösmarty-ház azóta megváltoztatott emléktáblája előtt áll, kettőn pedig harmadmagával ül a ház előtti kertben, a község legöregebb embere, Kremnitzer bácsi és a ház akkori gazdája, Kresz Géza hegedűművész társaságában. A fényképeket e sorok írója, Kresz Géza leánya készítette. A látogatás okát és történetét maga Móricz beszélte el és a Kelet Népe szeptember 1-i számában jelent meg, három nappal halála előtt. „A ház mai gazdája ismert nevű hegedűművész, felesége angol születésű nő, de Vörösmarty-gyűjtők és a kegyelet teljes" — írja Móricz. E riporthoz, és a képekhez a következő megjegyzéseket szeretném hozzáfűzni : Anyám, Drewett Norah zongoraművésznő, „angol születésű nő", sohasem tanult meg magyarul (bár mindig igyekezett), de fordításban buzgó olvasója volt a magyar irodalomnak és a Pester Lloyd szépirodalmi rovatából jól ismerte a modern magyar írókat. Emlékszem, mikor azon a nyári vasárnapon anyám kinézett a könyvtárszoba ablakából és a kert hosszú gesztenyefasorának végén meglátta a plébános, néhai Bertha Pál mellett az ősz hajú írót. Azonnal felismerte és szokott modorában, temperamentumosán szaladt ki a kertbe, hogy üdvözölje: „Móricz Zsigmond!" — Móricznak tetszett a lelkes fogadtatás, ráadásul egy angol nő részéről. Eredeti emléket nem tudtunk Móricznak mutatni, mert ilyen akkor nem volt a házban. Az egyik szoba sarkában emléksarok volt berendezve, Vörösmarty-arcképek, a ház régi képe, a költő összegyűjtött művei, emlékalbumok. Ezek között találta meg Móricz a székesfehérvári Vörösmarty Társaság Albumában a nadapi anyakönyv fényképét, emlékszem, nekem is mutatta, kérdezte, nem tűnt fel, hogy csak „Vörös" van bejegyezve. Arról nem szólt, hogy miért fontos neki ez. A vacsorára élénken emlékszem, kint ettünk a kertre néző tornácon. Úgy rémlik, vacsora után szüleim, szokás szerint, muzsikálással fejezték be a napot, szonátáztak abban a szobában, ahol Vörösmarty-emlékek is voltak.