Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
EGRI MÁRIA: A „Fekete Kolostor" szobrászművésze
közös sorsunk. Ne gondold, hogy én is majd, úgy megyek innen vissza, mint valami pénzeszsák-földbirtokos. Éppen ott tartok már, hogy nekem sincs soha egy vasam sem, ebből következtetek arra, hogy ütött már a távozás órája. Ez úgylátszik mindkettőnknél közös jel a terű let változtatásra. Persze ebből arra a sajnálatos körülményre is következtethetsz, hogy bronzgyűjteményednek itteni eladásához se fűzz sok reményt. Ha az írók és művészek nyomorgnak, az annak a jele, hogy a kitartó társadalmi réteg is bajban van. Mindenesetre várom azért Erdélyi Sándor útján a küldeményedet s megfogok próbálni okvetlenül minden lehetőt, hogy bronzaidat papírrá változtassam. Ha Erdélyi nem fog magától jelentkezni, akkor majd figyelmeztetem. De most, hogy az én Veled kapcsolatos dolgaimra térjek: nagyobb könyvet írok, mondjuk regény formában, bár mindaz, ami benne lesz szín valóság, közös francia internáltságunkról. Ezekben a feljegyzésekben természetesen Neked és a Te végtelenben rezgő szakálladnak nagy szerep jut. Azt kérdezem már most, hogy esetleges párisi visszaruccanásaidkor nem lesz olyasmiből például valamiféle kelemetlenséged, hogy én megírom a noirmoutieri őrmesterrel való vitádat a sírkő körül, amikoris nem a legtiszteletreméltóbb hangon nyilatkoztál a franciák hadviselő képességéről. (Nem azért, mintha biztosan számítanék arra, hogy valaha is olvasni fogják majd ezt a könyvet franciák, de az ilyesmi a magyar olvasókon keresztül is átszivároghat.) Továbbá arra, kérlek, hogy írd meg pontosan annak az erődítménynek a nevét és a helyet, ahol a tengeralatti kazamatákba voltatok bezárva, mert ezt a nevet elfelejtettem. Azután újból kérlek, most már személyesen és nagyon sürgősen, hogy az első levelemben jelzett és a csontjaidról készült eredeti fotográfiákból okvetlenül küldj egyet nekem, mert a könyvem végén „dokumentumok" címen fotográfiákat, rajzokat, stb. szeretnék közölni s ezek közé szeretném felvenni a Te csontminiatűrjeidet is. Minthogy a „regénynek", elképzelheted, hogy szimpatikus alakja vagy, tehát a saját szempontodból sem ártana, hogyha ezek a fotográfiák a könyvben szerepelnének. Tehát, na másképp nem megy, légy jó személyesen utána járni a minisztériumban és kihalászni onnan ezeket a fotográfiákat. Én március elejéig szeretnék a könyvvel kész lenni. Tehát napok és nemis hetek kérdése volna rámnézve, hogy ezeket a fotográfiákat megkapjam, örömmel olvastam leveledben, hogy Margóval együtt folytatjátok küzdelmes, de bizonyára legalább dicsőséggelteljes életeteket. Add át e kedves, jóságos teremtésnek kézcsókjaimat; Válaszodat nagyon sürgősen várom, intézkedj a bronzokért is ölel igaz szeretettel és barátsággal: Dady Ezzel kapcsolatban további levélváltásról nem tudunk, viszont a fotók végülis nem kerültek a könyv mellékletébe. Feltehetően Zádory nem tudta azokat megszerezni időben. Ezért Kuncz Aladár csak egy fogság előtti fotográfiát közölt szobrászbarátjáról. A közös fogság alatt készült csontfaragványok 1947-ben elkerültek a művésztől. Ismeretlen helyen lappanganak. A Finta szobrásztestvérek munkásságának kutatása folyamán remélhetően a miniatűrök holléte is tisztázódik. 1 Zádory 1906-ban, 400 koronás ösztöndíjjal kerül Nagyváradról Párizsba, ahol rövidesen Rodin műhelyében találjuk. A nagy francia szobrász tanítványa és segédeként dolgozott, ette a párizsrajongó művészek bohém, hol édes, hol keserű kenyerét. Fél napokat töltött Rodinnál, anyagi gondjai enyhültével pedig saját műtermet rendezett be, ahol azokat a szenvedélytől fűtött műveket alkotta, amelyeket együtt, hiánytalanul akart hazahozni. Felfelé ívelő pályáján, közel művészi szándékainak megvalósulásához, telve elkészült és formába kívánkozó gondolatokkal érte őt is a háború kitörése. Zádory nem került azonnal internálótáborba, rendőri felügyelet mellett, de viszonylag szabadon élt. ,,De élete kint lehetetlen. Állandóan fenyegetik, éjjel követ dobnak be hozzá. Kény1 Kéziratunk leadása óta a csontfaragványok egy részét sikerült azonosítani. Ezek a Finta Múzeum Zádory-gyűjteményébc kerültek.