Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
LENGYEL DÉNES: Az irodalom helyi hagyományai
... „egy fenyőágy, tarkacihás vánkosokkal és tarkahuzatos dunnával... egy fenyőfa sifonér, nem is politúros, csak festett. Ebben tartotta a Szent István-rend jeles vitéze a fehérneműt..." Majd egy jegyzőkönyvecske tűnik szemébe: „Maga csinálta a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Ügy, ahogy írástudó öreg parasztok — ó, de sokat láttam ilyent a gerendánkon is! — Negyedrétbe vágta az árkus papírt, aztán kettőbe hajtotta, s összevarrta cérnával. A címlapján ezt a goethei mottót írta: Pénzt s időt hogy vertem el, Arra e kis könyv felel. A Margitszigeten verte el Arany János a pénzt és az időt, a tölgyek alatt, élete utolsó éveiben, fáradtan és betegen." 5 Állítsuk Móra élménye mellé Schöpflin Aladár megfigyelését Arany János hatvanas évekből való fényképéről, mely ugyancsak a nagyszalontai kiállításon volt látható: „Arany e képen csakugyan az, ami egész életében volt: a tipikus nagyszalontai, tekintélyre jutott polgár. Az öltözete, a magatartása, ülésének egész módja, ahogy a lábait maga elé rakja, ahogy a botját és kalapját tartja, az arckifejezése, a fejtartása, a bajuszviselete, az egész alak, úgy ahogy van, annyira magán viseli a gazdálkodó lakosságú alföldi város jellemét, hogy ha nem ismernők a költő valamennyiünknek oly kedves arcvonásait, ráismernénk: ez nem lehet más, mint valamelyik magyar alföldi város módos, tisztességtudó és magára tartó polgára." 4 Milyen találó a két elemzés: mindketten megragadták Arany külsejének és jellemének legfőbb vonásait. Pedig csak a helyi hagyományok néhány dokumentumát látták, amelyek mellett oly sok látogató haladt el érdektelenül.. . A nagyszalontai Arany-kiállításnak nemcsak tárgyai szólalnak meg, hanem a falak is, mert a kiállítást a Csonka-toronyban helyezték el. Amikor 1899-ben Gyulai Pál az emlékszobát megnyitotta, éppen a helyi hagyományra irányította a közönség figyelmét. Azt mondta el, ami a nagyszalontai közönséget elsősorban érdekelte: kik és mikor építették a tornyot, s hogyan függ össze Arany János költészetével. Gyulai beszédében többek között ezt mondotta: „Valóban az úgynevezett Csonka-torony szoros kapcsolatban van Arany Jánossal és költészetével. Mondják, hogy ez Toldi Miklós vára köveiből épült, s ím a költő emléke összevegyül a hősével, kit trilógiájával ő keltett örök életre. A tornyot az a háromszáz hajdú nemzetsége építette, amely Bocskay, Bethlen és I. Rákóczy György zászlói alatt oly híven küzdött az alkotmány védelmében. Innen a háromszáz ... Táborban, mezőben hadakozni hősen Hogy robbana mindjárt s köztük az én ősem, írja Arany ... A Csonka-tornyot mind Petőti, mind Arany megénekelték: Petőfi 1847-ben, Arany 1850-ben; Petőfi megemlékezvén a múlt idők szabadságharcáról, mintegy óhajtja az új időkét; Arany a legyőzött harc után mélabúsan gondol e múltra...""' így kapcsolódik össze az épület és a költészet, így válik a helyi hagyomány az irodalmi nevelés eszközévé. 3 MÓRA FERENC: Napok, holdak, elmúlt csillagok, Szerkesztette Vajda László, Bp. 1958; 364. 1. * SCHÖPFLIN ALADÁR: Arany János (az 1917-i centennárium alkalmából). Írók, könyvek, emlékek, Bp. é. n. 15. 1. •> GYULAI PAL: Emlékbeszédek, IIP-, Bp. 1902; 399—400. 1. 1!1
