Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc csekei otthonában

A SZOMSZÉDOS KOLOSÉ MA IS ÁLLÓ HARANG I ÁB.JA dugva szem elől, szép. tie vad és felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr, mely itt amabba szakad, s nőnket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelől nagy erdők körítnek, másfelől nyílás esik, s láthatárainkat a máramarosi hóbéreek határozzák. Nem poétái hely-e édes barátom?" De az intellektuális feszültségű Kölcsey e sorokhoz ezt is hozzáfűzi: „Csak az a baj, hogy nekem emberek kellenek, nem lélektelen szépség. Gyakran elgondolkodom azon változásokról, melyeken egy emberi léleknek keresztülmennie kell, míg egyszer megérve, vagy meg nem érve a testből kiszáll. Gyermeki éveimben, midőn a poétái szellem magát legelébb jelentgette, mily kedvelője voltam a magánynak!"

13 „Nekem emberek kellenek" — kiált fel a költő. Es vajon milyen embereket talált abban a megyében, abban a községben, amelybe ősei jussán hazaköltözött ? Magda Pál statisztikája szerint Szatmár megyét a század első évtizedében 224 <S()0 lélek lakta. Ebből az egynegyed milliós népességből kereken 30 000 volt a 1:1 K. IV -K ál lay Ferencnek, Cseke. 1815. oki. (>. KKÖM. III. k. 206. I. A CSEKEl HARANGLÁB KÖLCSEY FERENC KORÁBAN.