Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Ortutay Gyula: A reformkor és a szabadságharc irodalma

A REFORMKOR ÉS A SZABADSÁGHARC IRODALMA* ORTUTAY GYULA Kiállításunk első termében a következő szöveget olvashatjuk : „Semmi sem áll csendesen a világon, még a nap systémák is mozognak — tehát csak Magyarország álljon s vesztegeljen mozdulatlan?" — Széchenyi István teszi fel ezt a kérdést, s válaszol is nyomban: „Minekünk is mozdulnunk kell. . ." A mozdulatlan s annyira szeretett csúnyácska haza, a haladás ellentéteivel küzdő Európa s egyben a romantika kozmikus látomása is benne van Széchenyi szavaiban, hogy serkentéseire végre megmozduljon az ország. Ezzel a gondolattal kezdődik kiállításunk s irodalmunk alkotásain keresztül vezet el bennünket a szabadságharc nagy idejéig, amikor mozgásban volt az egész ország és Petőfi szavaiban már a világszabadság, a magyar szabadságharc és a társadalmi forradalom igéi forrtak össze elválhatatlan egységben. Ez a kiállítás része a magyar irodalom fejlődését egész hatalmas ívében bemutató állandó kiállításnak s nem is véletlen, hogy az eddigi értékes kiállítási bemutatók, kísérletek után éppen ezt a korszakot mutatják be a teljességre törekvés a gazdag, komplex múzeumi ábrázolás modern, művészi eszközeivel. Igényes, kiemelkedő munka ez, az elmúlt évek jelentős múzeumi teljesítményei után is, s magam a legszívesebben a kiállítás szép részleteiről beszélnék, a kiemelkedő új darabokról, mint az először bemutatott, nemrégiben felfedezett gyöngéd Perczel Etelka képről, a képzőművészeink bátor s tiszta kommentárjairól, teszem, Perez János, Szász Endre alkotásairól, a kiállítás kis, eldugott trouvaille-airól, Kölcsey „gondolkodó székéről", hogy a paraszti kifejezést használjam, vagy országgyűlési beszédeinek másolgatásai mellett számadáskönyvébe tett bejegyzéseiről, vagy a megrendítő egykori tudósításról, P. S. költőnk — így rövidítették Petőfi nevét — segesvári haláláról, és még annyi-annyi részletet sorolhatnék fel. Nincs értelme, hiszen a kiállítás egyik öröme éppen az, hogy minden látogató a maga szorgos böngészése közben tett felfedezéseinek és az ezekből kialakuló egységes szemléleti képnek örül a legjobban. Annyit mégis el kell mondanom, hogy mindnyájunk köszönete illeti a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőit s elsősorban a kiállítást megtervező és megvalósító tudósokat, művészeket, kiállítástervezőket és munkásokat. Egyike lesz ez a kiállítás, hosszú éveken át, az egész országot nevelő jeles instrumentumoknak. * A hasonló című kiállításunk ünnepélyes megnyitása alkalmától (1966 IX. 30.) elhangzott beszéd.