Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

Vihar s üvöltő Tátra-erdők Voltak az én Tamásaim Aztán bolyongtam: tót zsoltárok Harsogtak a fenyvesekben, Itt tó van a Tátra ölén, Csillogó, tiszta, vad, Keresem benne a századokat, Az életemet, A sírtáró dalokat. Keresem magam közelségét, A szálló Időt S a tükröt, a varázsosat, A megismertetőt. Ady 1905—1919 között a legtöbbet Budapesten tartózkodott. Rengeteg költeménye keletkezett itt. Magáról a városról azonban alig találunk leírást. Első utalásai még erősen általánosak, elvontak és negatív értelműek. Jelentősebb vizuális élményei főként a Dunához és a Margitszigethez kapcsolódnak. A Duna vallomása c. költeménye például Párizsban keletkezett, de könnyen kimutathatjuk, hogy a vers ötletét egy korábbi személyes élményéből merítette. Vallott nekem, nem is tudom, mikor : Tavasz volt és ő csacska-részeg. Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt, Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészett. Talán Szent Margit híres szigetén Állott velem részegen szóba. Nagy-komoly lett akkor a vén Duna. Torkán hűlt vad, tavaszi kedve. Olyan volt, mint egy iszákos zseni. Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre. Az áradó folyó zúgása, csobogása valóban emlékeztet az emberi beszédre s így a költő könnyen ruházhatta fel emberi tulajdonságokkal az öreg Dunát, hogy vele mondassa el fájdalmas pesszimista gondolatait a magyarság és a Duna-menti népek sorsáról. A jégtáblákat sodró, téli Dunával kapcsolatos emlékeit pedig a Zúg-zeng a Jégcimbalom c. versében idézi fel. Ady konkrét vizuális és auditív élményei az erősen szimbolikus jelentésű versben is felismerhetők. Sőt, nem nehéz kimutatni, hogy magát a szimbólumot is ezekre építve alkotta meg a költő. Februári estén, Mikor tavaszt lesvén Háborog a vén Duna: Mint a Duna árján Csörömpölve, árván Ezer mocskos jégdarab. Jég-táblák verődnek, Zúg-zeng a Jégcimbalom.