Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

Az ifjú Rajnánál c. költeményében pedig valósággal tájképszerűen adja vissza azt, amit Rheinfeldenben egy „bástyás korcsma verandájáról" látott 1909 augusztus végén. Nézzük egymást a Nappal (Most van lehorgadóban) : Bástyás korcsma verandán S a hetyke, ifjú Rajna Zöldes, habos palástban, Fejedelmi palástban, Fut közöttünk rivalgva, Vitézi útra kelve. Ennek a svájci utazásnak az élményei váltják ki belőle a Valaki utánam kiált c. versét is, amelyben a nyugtalanítóan sok új látnivalót már-már ironikusan sorolja fel a költő. Adyt 1913 tavaszán néhány hónapig Maria-Grünben a szanatóriumban gyógyították. Itt írta az Egy stájer dombon c. költeményét, amelyben könnyen felismerhető, hogy az éjszakai Grác fényeinek csillogása izgatta és inspirálta a költőt a vers megírására. Huzamosabb ideig Bécsben nem tartózkodott, de gyakran keresztülutazott a városon, s itt élő barátját, Medve Miklóst ilyenkor rendszerint felkereste, szokása szerint fiakkeren. Útja a Rothschild-palota előtt vezetett el, amelynek hivalkodó látványa a pénztelen költőt bosszantotta, és versre ihlette. Ködben és este ragyogott föl Rothschildék palotája. Kocsisom mindig arra tévedt, Mintha kocsisom a Sors volna S rossz fiakkeren bandukolva Láttam: pompa, tüzes fényesség, Szőnyegek s drága képek. Csak ott, ott fenn egy-egy toronyban Lobban öröm örömre, lobban És mindenek fölött világlik Rothschildék palotája. (A Rothschildék palotája) 1910 nyarán néhány hetet Tátrafüreden töltött, ahová egy Lédával történt incidens után teljesen feldúlva, nagyon szomorúan érkezett. Ady lelkében már ekkor ott kavargott a régi kötelékektől való szabadulás vágya, de az egyedülléttől, az öregedéstől és az új kapcsolatoktól való félelme tragikus súllyal nehezedett a költőre. Ebből a mély érzelmi drámából született meg egyik legnagyobb költeménye A föltámadás szomorúsága, amelyben könnyen felismerhetjük a táj inspiráló hatását is. A belső érzéseivel, gondolataival vívódó Adyt a Tátra és a Csorba-tó látványa nem hagyta érintetlenül, sőt egy-egy konkrét élménye további, mélyebb vallomásokra ösztönözte. Piros nagy köd-tályogok közül Sunyított rám a csalfa Nap, 11* 163