Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Mezősi Károly: Petőfi „Visegrád táján” c. verséhez

Egyezés csak abban a gondolatban van, hogy Adorján Boldizsár verse szerint Visegrád romjait éjjeli holdfénynél a „felkölt szellemek" rémei népesítik be. Petőfi történelmi víziójában viszont a „déli napfény" Mátyás király „hősi szellemét", a „bágyadt alkony" Zách Klára „megtört szellemét", a „zordon éjfél" Zách Bódog „bosszús szellemét" idézi fel. A három napszak képe és a hozzájuk fűzött történelmi gondolatok jelentettek összefüggő, egységes kompozíciót. Semmiképpen sem áll helyt az a vélemény, hogy az első versszak szerkezetileg nem lenne „oda tartozó", rontaná a költemény hangulatát vagy művészi értékét. Egészen más területen kell keresnünk mind az első versszak elhagyásának, mind pedig végül is az egész vers Petőfi által végrehajtott kirekesztésének indítóokait: a verscsonkítást mindenesetre Petéífi történelemszemléletének és politikai nézetének megváltozásában, a végleges elhagyást pedig valószínűleg abban, hogy az így töredékké vált, de őt mégis a korábbi, túlhaladott felfogásra emlékeztető verset nem kívánta tovább a nyilvánosság előtt szerepeltetni. E nézetünk bizonyítására magát Petőfit idézhetjük. Arany Jánossal kezdődő levelezésének és barátságának kezdetekor Petőfi a költészetről vallott alapvető felfogását írta meg. Első levelében azt, hogy „a népköltészet az igazi költészet", ezt kell uralkodóvá tenni; a másodikban, Aranynak azzal a tervével kapcsolatban, hogy „népi szellemben és nyelven" akar eposzt írni, a biztatás után Petőfi arra figyelmeztetett : „Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást se. Ez is király volt, s egyik kutya, másik eb. Ha már a szabadság eszméit nem olthatjuk szabadon a népbe, legalább a szolgaság képeit ne tartsuk szeme elé, mégpedig a szolgaságnak a költészet színeivel kellemessé, vonzóvá festett képeit." Megírta ezután, hogy neki is vannak eposz-tervei, s a hősei „Trencséni Csák Máté és Kákóczy", de nem írhatja meg műveit, mert „agyonütné a censura."

8 Amikor Petőfi Visegrád táján c. versét írta, és a nagy történelmi múltú várnál Mátyás király „hősi szellemét" is felidézte, a magyar nemzeti királyról még nem volt olyan elmarasztaló nézete, mint ahogyan róla is, Arany Jánosnak írt levele szerint, nem sokkal később vélekedett. A vár első fénykorából, az Anjouk idejéből azonban már ekkor is csak az idegen dinasztia ellen elkövetett merénylet epizódját ragadta ki. Ismeretes, hogy Petőfiben ifjúsága idejétől a várak és várromok iránt nagy érdeklődést, a középkori lovagi élet és várharcok iránt pedig romantikus vonzalmat figyelhetünk meg. Orlay Petrics Soma szerint : „A várromok iránt kiváló szeretetet táplált s elmerengett múltjukon; máig is bírom egy kis füzetét, melybe a magyarországi várak neveit s rövid történetét sajátkezűleg beírta." Megemlíti Orlay, hogy Petőfi még arról is ábrándozott, hogy egykor magának az ország valamely szép vidékén lovagvárat építtet.

0 Visegrádot is megtaláljuk a várakról készített feljegyzéseiben: „Pest m. ben. Váchoz iy

2 mértföldnyire. Inspice natales Visegrádi et funera; dices: Destruxisse domines, sed posuisse deos. Timon." Már a 16 éves ifjú Petőfi figyelmét megragadták ezek a latin sorok, ahogyan a 8 1847. febr. 23-án kelt levelében, PÖM. VIT. 48.1. 9 Adatok Petőfi életéhez c. cikkében, Budapesti Szemle 1879. 7.1.