Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

SÁRA PÉTER: Margita élni akar

művészi alkotó hajlamaiból az új világot teremteni tudó nő szimbólumát alkotta meg a költő. A szimbólum nagyszerűségét mindenféleképpen el kell ismerni, hiszen Vészi Margit házasságának történetével kitűnően szimbolizálhatta az Ausztriától és a konzervatív politikusok vezetésétől szabadulni akaró, de a régi politikához újra meg újra visszatérő ország sorsát is. Igen figyelemre méltó művészi jellemzését adja az 190o-ös magyar politikai eseményeknek, amikor a koalícióba tömörült ellenzéki politikusok megbuktatták Tisza Istvánt. Összeomlások ideje volt S ez összeomlást már előre láttuk: Az úrfajták akkor egymás között Gyújtogatták és oltották a lángjuk. Mi már tudtuk, hogy a halálbagoly Föluhuzott fejük fölött vidáman, De azt is tudtuk, hogy ilyen ledérnek Indult forradalmak nem hamarost érnek. Megrázó őszinteséggel tesz vallomást azokról a hitekről és akarásokról, amelyek a demokratikus haladás kis csoportját, Adyékat merészen a politikai cselekvés területére kényszerítette, sajnos eredménytelenül. A politikai erőviszonyok ekkor még olyanok voltak, hogy a darabont-kormánnyal támadt demokratikus lehetőségeket minden erőfeszítésük ellenére sem tudták kiaknázni. A költőt később is sok támadás érte ekkori szereplése miatt, ő azonban nem tagadta meg soha darabontságát, mert tudta, hogy cselekedeteit nemes szándékok irányították. Harc dobogott, de zűrzavarosán, Portyázva és társainkat keresve Hívott, csábított kék-közeledőn Bennünket, hogy kiharcoljuk, a Messze, Régi módon Bécs csak lekacagott Itthoni, ál, úri ribilliókra, De mit mi kezdtünk s a lelkekben tombolt, Már igazi, tüzes forradalom volt. A kor problémáit tisztán látó ember izgalmai, élményei csendülnek ki szinte valamennyi strófájából. De már a bevezetőt követő fejezetekben is találni olyan utalásokat, amelyekből a két ember egykori kapcsolata is szépen kielemezhető. Ezt az érdekelt kortársak azután siettek is megtenni. És költői értékeit semmibe véve, merő hiúságból beleavatkoztak a mű további menetébe. A IV. részben Ady már kénytelen volt felháborodásának hangot adni. Kicsiny, gyanakvó nálunk a világ: Mese-hőseim alig elevenednek 4 S már rádobják a vizes takarót Élő nevére hol annak, hol ennek S ez édes lázú visszaálmodást Sorsra, korra, álomra, Margitára, Szent szimbólumát ma is boldog harcnak, Átadják néhány budapesti arcnak. Kénytelen volt magyarázkodni a költő. kSzerette volna megnyugtatni az érdekelteket tiszta és művészi szándékai felől.