Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

ANTOINE WATTEAU: A NYUGTALAN .SZERETŐ színdarabok francia mestereinek, az az újabban teljes joggal a felvilágosodással rokonított szemlélet jelenik meg nálunk, amelyet pl. Marivaux színdarabjaiból, vagy Watteau, Fragonard és társaik festményeiről ismerünk. A női szépségnek a reneszánsz idején elkezdődött s a felvilágosodás idején előtérbe kerülő felfedezése különben is a természet felfedezésével párhuzamos, annak egyik tudatosan vagy öntudatlanul pogány életeszményt megtestesítő oldala. Ugyanez a szépség viszont a kereszténység és különösen annak puritán megnyilatkozásai számára a bűn és a pokol világával rokon. És ebből a nő- és a szépségellenes felfogásból a feltörő polgárság egy ideig még majd azután is sokat megőriz, amikor lassankint kezd elszakadni a vallásos világképtől, azt a kálvinista nemesi világot pedig, ahonnan a „Filozófus" írója kiszakadt, még a következő században is jellemezni fogja. A nő szépségének, érzéki valóságának olyan gazdag, olyan változatos és a felvilágosodás szenzualizmusától, kezdetleges materializmusától sem független ábrázolásai, mint amilyenekkel Bessenyeinél találkozunk, mindenesetre még sokáig egyedülállók maradnak férfiközpontú irodalmunkban. A XVIII. század magyar nemesi társadalmának