Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

szív-mítoszait, úgy látszik, még a század végén sem a felvilágosult írók, hanem inkább Gyöngyösi és rajongói szállították. Az 1790-es évek felbuzdulásai egy időre egyenesen reneszánszát hozzák el a már-már ekkor nemzeti ideál gyanánt tekintett Gyöngyösi-féle heroikus nőtípusnak, amelyet különösen a konzervatív írók szeretnek szembehelyezni az idegen módit követő, az ,,ősi erényektől elkorcsosult", valójában korszerűbb, polgárosodottabb leánykákkal: Révai Miklós számára egyenesen megnyílik a magyar ég, amikor a „vitéz amazonok" megjelennek „kurta mentécskéikben", Dugonics András pedig azért kicsinyíti „Etelká"-vá a magyar katonai erények őstípusának tekintett Attila-Etele nevét (elég, ha pillantást vetünk regénye címlapjára), hogy a vitézi erkölcsű kisasszonyoknak adjon méltó nevet, a kor nemesi világának közhangulatát talán a leghitelesebben érzékeltető Gvadányinál pedig ilyen sorokat olvashatunk róluk: Hogy ha rövid mentét vészen a testére Kótsag tollas bársony tsákót tesz fejére, Karmazsin tsizmát huz lába gyengéjére : Bellonát, Amazont látsz, nézvén képére. . . 31 A hős amazonok lelkes ünneplői egyben az igazi nőiesség elkeseredett ellenségei is, illetve csak a háztartásra s a gyermek gondozására egyszerűsítik le ezeket, így az új, tulajdonképp nőiesebb, a szépséget, személyiséget jobban kifejező divat és magatartás hazafias jelszavakba burkolt szidalmazása mögött nem nehéz az egyelőre még nagyon szerény keretek között elkezdődő emancipációval szembeni ellenkezést felismernünk. A legnyíltabban talán Baróti Szabó Dávid egyik verse árulja el, hogy lényegében a konzervatív nőtípus védelméről van szó, „egynémely kisasszonyá"nak azok a vonásai, amelyeket ostorozni akar, egy kis kacérságtól eltekintve még a derék szerzetes elfogult szavain át nézve is tulajdonképp rokonszenves, civilizált vonások: Fris, táncos, bőven költő, jó francia, német, Szép s szépet szerető, hetyke, beszédes, eszes.. .

32 A költő mégis korholja, azért haragszik reá, mert „nem tud fonni, sütéshez, főzéshez látni, majorsághoz, konyhába tekinteni", vagyis mert egyre kevésbé felel meg a konzervatív férfiak igényeinek és elképzeléseinek. Az új nőtípus, amelynek megjelenését valamiképp a felvilágosodással hozhatjuk kapcsolatba, egy-két évtizedre egyenesen mintha újra felkeltené a patriarchális nemesi világ lappangó nőgyűlöletét. A mysogin írók díszmagyaros seregében alighanem az a Gvadányi áll az első helyen, akiknek a nőkről való felfogását a következő, tipikusnak tekinthető verssoraival jellemezhetjük: Asszonynak és lónak hinni sosem kell Tele vannak hamis erkölcsökkel.

33 És ez még a szelídebb megnyilatkozások közül való, hiszen a kínálkozó sok közül akár olyan művet idézhetnénk, mely az a „Megmutatás, hogy az asszonyok nem emberek" címet viseli,

34 az előbbiekkel kb. egykorú „Az aszszonyoknak igazságuk és privilégiumok" c. füzetben olvasható rossz asszonyok litániájának pedig még a legenyhébb kitételei között is az alábbiak szerepel31 A nemes magyar Dáinákhozés kisasszonyokhoz szóló versek, Pozsony, 1790. 32 Egy némely kisasszonyról. (Űj mértékre vett különb verseknek három könyvei, Kassa, 1772.) 33 Unalmas órákban, vagyis a téli hosszií estvéken való időtöltés, Pozsony, 1795. 84. 1. 34 Alcíme : Az írásból és a józan okoskodásból napfényre hozatott, 1783. (Névtelen szerző műve.)