Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről
/ Halhatatlanná nem utolsósorban a tökéletes formai megoldás teszi. Erről már sok szó esett. Keresztury Dezső, akitől eddig a legbehatóbb elemzését kaptuk, szerkezetét vizsgálva elsősorban azt hangsúlyozza, hogy az egész vers egy szigorúan szerkesztett, „klasszikus körmondat, amelyben egyensúlyban vannak a közlés tartalmi és formai elemei, amelyben az érzést logika fegyelmezi s a kifejezés áradásának ízlés és arány érzék szab határt". 8 A franciaországi változásokra épp ezzel a magabiztos formai megoldással emelkedik magasan az igényesebb esztétikai elemzést alig elbíró Frantzországi zendülésre és a hasonló alkalmi versezetek fölé. Az a nagy lírai kitörés, valóban a szó legszorosabb értelmében vett eksztázis robban elő belőle, amit hiába keresnénk az ifjú Batsányinak a mélyebb érzelmektői mentes, vagy azokat a végletekig leplező korábbi verseiben, amelyekben egy pusztán formai jegyekre törekvő elemzés egyébként joggal A franciaországi változásokra előzményeit láthatná. Kedves műfaja, mint tudjuk, kezdetben a zárt, tömör, frappáns gondolatot és frappáns megfogalmazást kívánó epigramma vagy epigrammaszerű vers volt. Ilyen pl. a későbbi sorsát megdöbbentően anticipáló első verse, a hagyományos formájú Biztatás és a helyenként még ügyetlen, iskolás körmondatokban szerkesztett néhány társa, továbbá a verselést tekintve is az antik epigrammát utánzó szintén zárt formájú Születési vers és az a Marinyesti ütközetben elesett magyar vitézek sírkövére írt négy sor, amit Kazinczy azért szeretett, mert görög mintára emlékeztette. Valamennyi épp tömörségével válik ki leginkább a terjengősség betegségében szenvedő egykorú magyar irodalom szárnypróbálgatásai közül. S ezeket a kisigényű verseket most hirtelen, valamilyen titokzatos minőségi ugrással egy halálra ítélt világ sírversének magaslatára emeli fel, s az epigrammák kötelező megszólításait az egész emberiséghez intézett szózattá szélesíti ki. Ez hevíti fel a hűvös klasszicizmus szabályai szerint megfogalmazott sorokat, ezáltal lesz több a század utolsó évtizedeiben Európa-szerte uralkodni kezdő klasszikus ízlés egyik iskolapéldájánál, és ezt a többletet akár formai síkon, a vers szerkezetének belső mozgásán keresztül is könnyen lemérhetjük. Batsányi antik szabályok szerint szerkesztett körmondata ugyanis zárt formája ellenére sem a lélek klasszikus nyugalmát hordozza magában, a mellékmondatok gyors meglepetésekkel (az egykorú olvasó számára alighanem meghökkentésekkel is) telített ritmusa — már csak az ihlet belső izgalmánál fogva is — szinte elsodorja a szerkezet kimért oszlopait, s egy nyugtalanul lüktető értelmi és érzelmi ritmust, egy olyan nyitottság felé tendáló belső formát érzünk bele, melyen belül az egyenrangú részek akár szaporíthatok lennének, s az olvasó asszociációi segítségével alighanem szaporodnak is: többértelműsége, ami miatt Batsányinak olyan sok baja volt később, logikai szempontból szintén ebből a nyitottabb szerkezetből fakad. Batsányi körmondata klasszikus alapstruktúrája ellenére is, legalább hangulatában valamit már magában hordoz azokból a „nyitott szerkezetű, végtelenbe-mutató mondatkomplexumok"-ból, amelyeket Zolnai Béla tirádáknak nevez. 9 Ezeknek egyik jellemzője épp az A franciaországi változásokra szerkezetében is megfigyelhető sajátosság, hogy „a konklúzió nem logikai kiegészülése az előzményeknek, hanem váratlan forduló, amely szeszélyesen rácsap a megunt egyformaságra. Olyankor a leggyakoribb a nyugodt beszédnek tirádára emelkedése, mikor a beszélő hős elragadtatja magát, vagy az író a maga nevében lelkesedik." 10 Az elmondottak szinte szóról szóra ráillenek Batsányi versére, bár ő is, akárcsak francia költőkortársai, még csak az első, inkább hangulati, mint nyelvtani lépést teszi meg a romantika mellérendelések sorozatából álló, kötetlenebb, végtelenbe ívelő tirádái felé. Stílusára 8 Egy régi forradalmi vers. Válasz 1947. » ZOLNAI BÉLA: Körmondat és tiráda. Minerva 1929. 10 ZOLNAI i. m. 92. 1.
