Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BASCH LÓRÁNT: Egy Babits-vers keletkezéséről. A „Petőfi koszorúi"

Petőfi költészete a világ, ez a magyar világ, épúgy mint Homéroszé a görög. Kellett neki a világ, mint a tükörnek az elébe álló arc, hogy képet adjon; — semmi sem volt benne a nagy magányosok lelkéből. Mint egészséges kedély élni és hatni akart, benyomásokat kapni és továbbadni; s költészetének tiszta és ősi tükörsége mélyen összefügg őszinteségével : avval az enfant terribleszerű őszinteséggel. Az egészséges lelkű ember őszinte, épenazért mert nincsenek lelkének fájó pontjai, melyekhez nem szeret hozzányúlni. Nincsenek gátlásai. Petőfi őszinte és kíméletlen az ősember őszinteségével és kíméletlenségével. S itt érthetjük meg azt, hogy ez a lélek, aki a család és otthon számára látszik pradesztinálva szinte, kilép, forradalmi hős tud lenni, népszónok, bátorságban mindenkit fölülmúló, a nagy idők egyik legexponáltabb szereplője. Aki könnyen kapja a benyomásokat, s akin azok nem hagynak mély nyomot: az könnyű, gyors, bátor lehet a reagálásban. Aki pillanatonkint, s a múlttal való komplikáltságuk nélkül látja a világ eseményeit, annak könnyű az enfant terrible semmit számba nem vevő, egyenes, ideális, magától értetődő s épezért hallatlan, a létezők romlottságával, a szokások erejével meg nem alkuvó, s mindent gyökeresen, szűzen újrakezdeni akaró világnézetét formálni és kimondani. Akaraterős amellett és bátor a teljesen egészséges lélek; tele megvesztegetetlen harcikedvvel és gyermeki igazságérzettel: minden akadályt megvet, minden célt elér. Milyen más az arisztokrata, Hamlet-lelkű, habozó, félénk Arany. De könnyű annak bátornak lenni, akinek sebei oly könnyen gyógyulnak. S ez a Petőfi nyilvános szereplésének titka. Első sorban állott, mert sérthetetlen volt, mint Siegfried vagy Achilles; s nem volt Achilles-sarka. Ami bántotta, azon őszintesége s egészséges haragja mindjárt túladott. Arany, a „túlérző fájvirág" visszahúzódó. S itt kincsünk új fényben ragyog, ha erről az oldalról szemléljük: a mi homéroszi Petőfink nem csak a szavak, hanem a tettek Homérosza volt. Egy homéroszi ősiségű forradalmár, a gyermeki igazság egyszerűségével és szókimondásával; — s a gyermekek sokra taníthatnak bennünket, szegény elromlott felnőtteket. Baj volna, ha a gyermekek egyszer egészen elhallgatnának. Petőfi világnézetét nem szabad az Idő, a politika szemüvegén nézni: mert ősi az és innen van a múlttal terhelt Időn. Az ősi Igazság szava, mely tán egy korban sem lesz teljesen időszerű, s mégsem szabad elnémítani soha ; meg kell hallgatni mindig, mert mértéke az Időnek : hozzá kell mérni a Kort. Borzasztó komplikált időket élünk : a politikus nehéz fegyverzetben, a Múlt egész súlyával a vállain viseli a Jövő felelősségét; nem szabad megnehezítenünk am úgy is nehéz helyzetét. De kérnünk kell : hallgassa meg a költő szavát, mint ahogy egy gyermek ártatlan és merész szavát meghallgatná ; ő, a Múlt és Jövő embere, hallgassa meg az Örök Jelen emberét, az Időtlent ; és engedje meghallanunk nekünk is — mert ha befogja füleinket vagy túlkiáltja a hangot: olyanná válik, mint az utascsapat s vezetője, aki birkózva és kanyarogva a sűrűség ezer akadályai közt, elveszti szem elől a Csillagot, mely messze céljának égtáj át mutatja. A költő szava mutatja a nagy célt, a szabadságot és emberséget, mely végre is mindannyiunk célja; s akinek nem célja, nem méltó arra, hogy a költőt ünnepelje. Bizony, ha a mai ünneplőket látom, sokszor elszorul a szívem, és kétkedve kérdem: azt ünneplik-e ezek Petőfiben, aki ő volt? s nem csak magukat ünneplik-e? Mily egészséges haraggal fordulna ma némely ünneplője ellen, ő, aki oly rettenetes versben átkozta meg a terméketlen fügefát: Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Mondom, elszorul a szív, kétkedik az agy, és keserű vers kívánkozik az ajkakra : PETŐFI KOSZORTJI JEGYZETEK 1 A kéziratban az alább következő szöveget áthúzta Babits. (Mind a beszéd főszövegében, mind a kihúzott passzusokban a költő által kialakított végleges szövegezést közöljük. Nem tüntetjük fel a kisebb-nagyobb fogalmazásbeli javításokat, variációkat; ez majd egy szövegkritikai kiadásnak lesz a feladata.) — Mondják ma már, hogy Petőfi kezében inkább könyvet kell képzelni mint borospoharat; bizonyos csakugyan, hogy a művészet törvényeit és tanulmányos munkáját egyáltalában nem vetette meg; még bizonyosabb, hogy élete és érzései az emberi élet és érzések rendes és ősi medrében folytak le, hogy el sem lehet képzelni nála egyszerűbb, egészségesebb, majdhogy azt mondtam, szabályosabb és polgáribb lelket. Talán nem lehet megmutatni jobban a hírnév félreértéseit, mint ha Petőfi és Arany hírnevét állítjuk egymással szembe. A töprengő, túlérzékeny és művészi finnyásságú Aranyban kétségkívül ezerszer több a különös és beteges „zseni", mint Petőfiben, s mégis a közvélemény szerint, mely bizonyos mértékig bizonnyal változhatatlan és örökérvényű, Petőfi a tipikus „zseni", s Arany szinte egyszerű „nyárspolgár". A félreértés nem csekélyebb, ha a közvélemény helyett a hivatalos ítéletben keressük a hírnév mutatóját. P. bizonyára maga csodálkozna legjobban, hogy őt hivatalok és hivatalból