Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről

utánozza a klasszikus hagyományokat, maga Marx világította meg a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadiJcája bevezető soraiban, ahol, mint ismeretes, arra utal, bogy a polgári forradalom „gladiátorai a római köztársaság szigorúan klasszikus hagyományaiban lelték meg azokat az eszményeket és művészi formákat, azt az önámítást, amelyre szükségük volt, hogy harcaik polgári módon korlátozott tartalmát önmaguk előtt leplezzék s szenvedélyüket a nagy történelmi tragédia magaslatán tartsák". A forradalom költészetében leginkább épp a politikai szenvedély ereje jelent újat, az lazítja meg konvencionális formavilágát és frazeológiáját is. A szabadsággondolatnak A látó sorait elejétől végig jellemző retorikus páthosza s a véle Összefüggő frazeológia Batsányi versét is félreérthetetlenül a francia forradalom klasszicizáló ízlésének ahhoz az általános, irodalomban, képzőművészetben egyaránt felfedezhető jelképrendszeréhez kapcsolja, amelynek a széttört láncok, a levágott fejű szörnyek, s a királyi hatalom porbahullásának egyéb jelvényei épp olyan általános közhelyei közé tartoztak, mint a Szabadság — Egyenlőség — Testvériség gondolatának a klasszicizáló allegorikus megszemélyesítések igényével fellépő emlegetése: egyik-másik motívumhoz akár képzőművészeti analógiákat is felsorakoztathatnánk. A közhelyek használata önmagában klasszikus ízlésre vall. A látó formavilágát szintén a romantikus elemeket is magában hordozó forradalmi klasszicizmussal rokoníthatnánk. Alaprétege a szabályosan megszerkesztett, klasszikus körmondat, később azonban a vers belső ritmusa hirtelen meggyorsul, és az arányos felépítésű körmondatok akár a végtelenségig bővíthető, helyenként komoly erővel telített, romantikusan nyugtalan tiráda-sorozattá nyílnak ki. Lendülete azonban helyenkint megtörik, nem ömlik eléggé spontán módon ; mintha a költőnek újra meg újra bele kellene lovalnia magát a folytatásba. A gyorsabb vágtatást nehezen elbíró hagyományos versforma s a szürke, iskolás rímelés is inkább visszatart, olyannyira, hogy az egész gondolatsort végül is csak a messzire kitekintő lázas vízió első sorainak, ha tetszik a költemény alapeszméjének megismétlésével tudja lezárni. Nem éri utói tehát A franciaországi változásokra formai tökéletességét,

14 ami az előző sorainkban elmondottak után nem is meglepő, a forradalmi frazeológia megszólaltatásában azonban vitathatatlanul túlmegy rajta. A látó megírásakor Batsányi úgy látszik már közvetlen forrásokból is tanulgatta ezt a frazeológiát, sőt a francia forradalom egyik legjelentősebb költőjének, Lebrunnek a verseit annyira közelállóknak érezte magához, hogy lemásolásukra is elszánta magát.

15 Ponce Denis Ecouchard-Lebrun (1727—1807) pályája már jóval a Bastille lerombolása előtt kibontakozott. Az antik költészet közvetlen hatását mutató klasszicizáló ódákkal és alkalmi versekkel tűnt fel, s ezek egyikét-másikát annyira kiválónak tartották, hogy Lebrun-Pindarenak nevezték el. A forradalom alatt is klasszicizáló hangját folytatta tovább, emelkedett, ahogy ő szerette mondani, „energikus" hangú ódái kétségtelenül erővel és helyenként már a romantika felé mutató merészebb képekkel, a forma zártságát széttörő, szabadabb, valóban „pindarosi" lebegéssel vannak tele. Méltatói leginkább épp a Batsányi által lemásolt művét az Odes sur les événements de Vannée 1792-t szokták kiemelni, többé-kevésbé indokoltan feledésbe merült művei közül. Később Napóleon győzelmeit énekelte meg és kortársaival folytatott szenvedélyes epigramma-harcot. Egyéb jelek is mutatnak arra, hogy Batsányi kedves 11 Az ellenkező véleményre ld. WALDAPFEL i. m. 15 Eredetije: O. L. Vertre. A. 48. fasc. Batsányi periratai. Vö. BENDA: A magyar jakobinusok iratai. Bp. 1952. II. köt. 574.1. — ECKHARDT SÁNDOR (i. m.) az alábbi megjegyzés kíséretében utal a másolatra: (Batsányi) „.. . láthatólag Le Brun-Pindaros szeretett volna lenni a kitörő magyar forradalomban, úgyszólván készült erre a szerepre ..." — Le Brun versét azonban nem veti össze Batsányi költeményével.