Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről
költői közé tartozott, ismeretes, hogy XIX, ódájának néhány sorát magyar versekben is megpróbálta visszaadni. 16 Azt az áthidalásokkal közölt verset, amit 1793-ban lemásolt, az ő másolatában is a szerkesztő bevezetése előzi meg. Érdemes néhány sorát idéznünk, mert nemcsak Batsányi érdeklődési körébe világítanak bele, az sem lehetetlen, hogy költői hitvallásának ldalakulásához vagy legalább megerősítéséhez is hozzájárultak: . . . Un poète français (Le Brun ,,avait sous la règne du despotisme consacré ses chants à la Liberté; ses voeux l'apellaient sans cesse; et son espoir, exprimé dans plusieurs de ses productions, l'avait en quelque sorte promise à la France. Témoins de ses premiers succès il en a joui, mais son âme n'était pas satisfaite. Une constitution monarchique ne pouvait inspirer une Muse vraiment libre. Il lui fallait la Liberté tout entière, le liberté de la République. A látó forradalmas kitárulása kétségtelenül rokon ezzel a költői világképpel. Talán az sem érdektelen, hogy Lebrunt már a bevezetés a forradalmi reménység költőjének mutatja be. (Batsányi verseinek is az a lényege, hogy ennek a reménységnek ad kifejezést.) A hosszadalmas óda a továbbiakban különben a francia csapatok győzelmeivel foglalkozik és Spártára, Leonidásra, egy új Pantheonra hivatkozik, s legfeljebb csak éles, királyellenes kitételek s a forradalmi reménység erőteljes kifejezése alakíthatták Batsányi versét. Első sorai azonban számunkra már ismerős profetikus mámorról beszélnek: C'est depuis longtemps, que ma Lyre Amante de l'Egalité Préludait à la Liberté Dans son prophétique délire Ces jours prédits à nos neveux Devancent et comblent nos voeux . . . Vajon nem játszottak-e bele ezek az ilyen sorok A látó Batsányit egész életét végigkísérő magatartásába? Már maga a verscím is mintha arra figyelmeztetne, bogy igen. Az összefüggés megmutatásával természetesen egyáltalán nem azt akarjuk mondani, hogy Batsányi a francia forradalom költészetének messzire szakadt epigonja, hiszen már az előbbiekben többször utaltunk arra, hogy a hazai feudális társadalom kelepcéjének zártságából kitekinteni akaró költő, a jelenvaló rabság és az ígéretes szabadság distancia]át profetikus víziókban feloldó látó magatartása kezdettől fogva megvan nála, pusztán tudatosodását, megfogalmazásának módját segíthette, talán nem is egyfajta irodalmi minta. A francia forradalom klasszicizáló költészete formai szempontból jórészt megmarad a verselés hagyományos keretei között, bár frazeológiáját kiszélesíti, a szerkezetet meglazítja, a kompozíciót a romantikus tiráda irányában oldja fel, olyan természetű formai reformra azonban, mint amilyet nálunk az antik verselés kezdődő divatja hozott, nem került sor. Ujabb irodalomtörténetírásunk ebből a körülményből azt a konklúziót hajlamos levonni, hogy a francia forradalom antikvitás kultuszát nálunk legfeljebb a Frantzországi zendülésre darabos sorai képviselik. 17 A klasszikus verselés kezdődő divatját és valamennyi képviselőjét valóban hiba lenne a forradalmi klasszicizmus jelenségével azonosítani, sőt még az is kétséges, hogy az ún. „deákosok"-at helyenként a klasszikus esztétikával érintkező elveik ellenére, egyáltalán lehet-e klasszikusnak nevezni. Ismeretes, hogy Horváth 16 Vö. KERESZTÚR. Y— TARKAI : Batsányi János összes művei. I. köt. 581. 1. 17 WALDAPFEL i. m. — Ld. még 6. sz. jegyzetünket,
