Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

JENÉI FERENC: A szerelmes Zrínyi

Mert bizony eddig annyi könyörgésemre, Nagy Késmárk is, ily alázatos versemre, Megindult volna sok hullatott könyvemre, Duna vissza folyna az magas hegyekre. 18 Ennek a versnek kétharmada ilyen vádoló, szemrehányó szólamok halmaza. Klasszikus mitológia, divatos olasz költői képek váltakoznak hazai színekkel. Csak az utolsó harmadban változik a hang személyesebbé. Szeret az Viola, de jaj ! nem engemet: Szereti Licaont, azt az hamis ebet, Az ki meg nem győzhet semmivel engemet: Annak adta magát, szaggatván szüvemet. O haragos Viola, én ellenségem ! Csak azt mond meg igazán, kérlek, énnékem: Licaon mivel győz, vagy tud győzni engem? Mivel kérködhetik igazán ellenem. Musáknál laktam én, Apollót szolgáltam, Versemmel mindenkor nagy fát mozdíthattam; És noha teveled szerencsétlen voltam, Kegyetlenségednek tulaj doníthattam. Szenvedélyes kitárulkozás, maga megmutatás ezután a vers. Nem hízelgő szókkal, szerelmes bókkal igyekszik a lányt megnyerni. Zrínyi férfiassága, önérzete mutatkozik meg ezekben a strófákban. Versenybe állítja Licaont és így bizonyítja a maga érdemesebb voltát Eusebia kegyeire. Ez a férfias vetélkedés kérésbe lágyul, megint csak Zrínyire, a vadászra jellemzően, nagyon is valószerű formában: Szállj le, szép Violám, mint harmat az égből, Vetkőzzél le immár kegyetlenségedből, Szállj az én kezemre, mint karvaly fölyhőből; Szánd meg ezt a szegényt, kit gyűlölsz szívedből. A második Idilium már nem a vetélytárssal mérkőző Zrínyit mutatja. Eusebia szakított jegyesével, de még nem hajlik a költő felé. Kapcsolatuk még nem tisztázódott, Zrínyi még mindig csak udvarol, de mert Eusebia nem hajhk szavára, megfenyegeti: ezután „szép Hajnalcsillag lesz az én szerelmem, Bálványom, oltárom és minden víg kedvem". A „Hajnalcsillag"-ról nem tudjuk ki volt. Eszterházy Anna Júliával való azonosítása nem valószínű. Egyike lehetett az első Idiliumban említett „szép Nymphák"-nak. A Marino nyomán kezdődő versből hiányzik a mitológia. Zrínyi szenvedélye, szerelmes ostromlása nem kér kölcsön költői képeket, nem keres más adta kapaszkodót. Önerejéből árasztja a szerelem meggyőző igéit, mert meggyőzni, győzni akar.

19 Állj meg, édes vadam, bátor ne sokáig! Hadd nézzem szemeidet csak fél óráig ! Nem gondolok osztán, ha lelkem elválik Világ-unta testemből, ki van mast alig. Bolond, mit törődöm, és az üdőt vesztem? Hogy reménségemet fövenyen építem, Könnyű forgószelet heában kergetem, így minden reménség eltűnik előttem. 18 Zrínyit „összes müvei" Bp. 1958. I. köt. szövege szerint idézem. 10 SÁNTA Y i. m. 20—22. 1. — KLANICZAY i. m. 54. 1.