Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

VEZÉR ERZSÉBET: Karácsony Benő születésének 75. évfordulójára

ideális hős és reális társadalom konfliktusában szükségképpen az álomszerű hősnek kell alulmaradnia. Ezért érezzzük erőltetettnek a Pjotruska heppiendes befejezését is. Milyen hát az a valóság, melyet a regényből megismerünk? Mindjárt a pompás humorral intonált bevezető jelenetben felvonul a kisváros üresfejű, nagyképű funkcionáriusainak egész díszes sora és az egész társaságon kamaszos hittel jóízűeket kacagó fiatal újságíró, Baltazár. Az értelmiség sem mutat biztatóbb képet: zárt társaság ez is, mely mindenki mást lenéz. .,Az intelligencia — állapította meg Baltazár — más szóval az érettségi bizonyítvány-tulajdonosok önérzetes kasztja hűvös távolságban tartja magát a latin igeragozásban járatlanabb kereskedőtől és iparostól." Az egész kisvárosi vezetőrétegről, hivatalnokokról és értelmiségről így sommázza lesújtó véleményét: ,,Csúf anakronizmus ők Edison villanylámpája alatt." Ezek ellen vívja kissé Don Quijote-i harcát Baltazár György újságíró: fiatalos hévvel, az ember jó ösztöneibe vetett hittel, dacolva szegénységgel és nélkülözéssel, oszt igazságot a maga szűk kis életútján. Mint a társadalom kivetettje, hűséges barátjával, a sok öngúnnyal rajzolt Csermellyel együtt ő tartja oda a városka egész társadalma elé az író görbetükrét. A kisváros fullasztó levegője sokszor már csaknem megfojtja, de fiatalsága, emberszeretete mindenkor felülkerekedik. Mi történik ezekkel az emberekkel? A főhős romantikus szerelmi kalandján kívül úgyszólván semmi. A színtársulat megjelenése, kicsinyes helyi pletykák, torzsalkodások — ezek a kisváros eseményei — mint minden magyar kisvárosé a k. und k. időkben. A nagyvilág zaja ide csak akkor ér el, mikor kitör a háború. De még ez a szörnyű szenzáció is alkalmas arra, hogy a városka fülledt levegőjét megmozgassa, igaz, hogy friss levegő helyett rövidesen iszonyú vérszagot hoz. Milyen hiteles, ahogyan az író a háború kitörésének lelkes mámorában úszó város megváltozott életét ábrázolja! Baltazár az egyetlen ellenszólam ebben az eszeveszett kórusban. Nem hisz a győzelemben, az emberi szenvedés látványa egyre nagyobb gyűlöletet kelt benne a háború iránt. Defetista beszédei miatt megfosztják kitüntetéseitől és rangjától. Ezek után joggal várnók, hogy nemes indulatával és kiváló tehetségével beleveti magát a forradalomba, azoknak a kisembereknek a vezetőjeként, akikhez annyi szeretet és oly meleg részvét fűzi, s a forradalom bukásával maga is megtisztulva bukik el. Nem ez történik. Éspedig azért, mert Karácsony a maga és hősének minden becsületes törekvése ellenére híven kitart polgári individualizmusa mellett. Baltazár tehát, bár kezdetben tevékenyen részt vesz szülővárosa forradalmi eseményeiben, hamarosan kiábrándultan visszavonul a közszerepléstől és egy valószínűtlenül hosszú idő múlva deus ex machinaként beteljesedett szerelemben keres megnyugvást. Baltazár és Veresy Ilona szerelmi története az egész regényen keresztül kissé a valóság felett lebeg. Veresy Ilona elmosódó alakjában az író álmai keltek bizonytalan életre. De bőségesen kárpótol ezért a szeretettel és részvéttel, sok-sok egyénítő vonással és a két hősnél sokkal több realitással megformált epizódszereplők egész sora. A Karácsony alkotta világ egyik legjellemzőbb vonása — erre következetesen minden regénye tanúkén^ idézhető — hogy a kisemberek, a társadalom alsóbb rétegeiben élők rendkívül rokonszenvesek. Ilyen rokonszenves epizódfigura Molnár Anna, a paraszt leányanya, Frost, a hősi halált halt deszkaraktári gyakornok, Páter Izidor, a joviális vidéki plébános, vagy a csendes szerkesztőségi titkárnő. Baltazár színdarabjának értékét csak a munkások ismerik fel, akikkel egy vendéglőben véletlenül összeakad. A kisemberek számára mindig van egy-két meleg szava, egy-két derűs mosolya. Kiváltképpen sok humorral és együttérzéssel megrajzolt, kitűnően egyénített tragikomikus figura Csermely, ez az érzelmes Kakuk Marci, ez a kopott magyar vidéki Oblomov, aki nemcsak passzív, filozofáló és elesett lényével hat oroszosan, de maga is az orosz regények álomvilágában él: barátját is a Háború és béke hőséről nevezi