Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

VEZÉR ERZSÉBET: Karácsony Benő születésének 75. évfordulójára

Pjotruskának. Rapszodikus tirádáinak meghökkentő fordulataival kacagást, elesettségével pedig sokszor minden átmenet nélkül mély részvétet vált ki az olvasóból. „Könnyű magának, Pjotruska ... ha magának itt nem tetszik valami . . . egyszerűen a csillagokhoz fellebbez ... De mit csináljak én? Rövidlátó vagyok, Pjotruska ... én még a csillagokat sem látom ..." Karácsony legsikeresebb regénye, a Napos oldal a húszas, harmincas évek kisvárosi fiatalságának perspektívátlan életét mutatja be. Nyomor, munkanélküliség, megaláztatás az osztályrészük ezeknek a fiataloknak is, de mert fiatalok, mindez alkalmat ad az írónak góbéságból, intellektusból és meleg érzésekből ötvözött egyéni humorának állandó csillogtatására. Igaz, hogy ezeknek a fiataloknak nincs érett világszemléletük, de szemben állnak a régivel, az öregek megcsontosodott világnézetével: „Egy döglött birkát sem ér az életbölcsességük. Az elvük az volt, hogy fel kell készülni az öregségre. Nyugdíjas állást szereztek, életbiztosítást kötöttek és hadikölcsönt jegyeztek. Az állásukból kidobták őket, a hadikölcsönük elértéktelenedett, a biztosító intézetük megbukott. Hát hogyan vegyük komolyan a fecsegésüket." Minden nyomorúságukért, egész eszménytelen életükért a háborút vádolja az író: „Tizennyolc éves korukban kikerültek a harctérre, öleltek, öltek vegyesen és láttak egy világot, egy felfordult világot és nem tudnak már hasra esni elmúlt bálványok előtt." Ennek az életnek az üressége és reménytelensége kergeti haza Felméri Kázmért a tehetséges fiatal szobrászt apja falujába. Megpróbálja a falusi ember életét élni egyszerű emberek és hűséges állatok között. De itt is lépten-nyomon beleütközik az államhatalom és a tőke erejébe, mellyel egymaga képtelen megküzdeni. Néhány feledhetetlen figura teszi maradandóvá az olvasó számára Felméri falusi életét: a filozofáló orvos mikszáthi alakja, a tüdőbajos suszter, a hűséges kis parasztcseléd frissen élő figurája mind Karácsony Benő kitűnő emberábrázoló képességéről vallanak és kitörölhetetlenül a szívünkbe vésődnek. A reménytelen küzdelem és egy szerencsétlen szerelem emléke elűzi Felmérit az idilli környezetből. Pesten, majd Párizsban keres menedéket. A világ fővárosában kutyasétáltatással tengeti nyomorúságos életét a magyar művész, de nem jobb a helyzete Pesten sem, ahol ügynökök üzérkednek művészetével. Párizsi tartózkodásának legmaradandóbb emléke az olvasóban ismét néhány életteli típus, köztük egy tündéri gyermekfigura. A nagyvárosból kiábrándult művész újra szülőföldjén keres megnyugvást. Csakhogy most már fiával együtt tér oda vissza. A Napos oldal 1934-ben jelent meg, folytatása A megnyugvás ösvényein, melyet a 40-es évek elején írt, már csak a felszabadult Romániában, 1946-ban kerülhetett sajtó alá. A két regény közé esik tehát a fasizmus megerősödése Romániában és Magyarországon, Erdély egy részének Hitler ,,ajándéka"-képpen történt visszacsatolása Magyarországhoz és a második világháború kitörése. Mindez a humanista Karácsony Benőt mélységes elkeseredéssel tölti el. A megnyugvás ösvényein minden egyes sorából kicsendül, hogy az író számára ilyen ösvény nem létezik többé. És mégsem tud rálépni a harc ösvényére. Tetterejét paralizálja a fasizmusban reményét vesztett polgár tragikus egyedülléte. „így tűnnek el az én emberibb gondolataim is, szép töprengéseim rövid vendégszereplése után a kavargó semmibe. A polgár nyugtalansága és önvádja sivítottak át rajtam néhány percig, meghajoltak a fáim, zörögtek a lelkiismeretem elszáradt gallyai. Aztán minden elmúlt, lelkiismeretem új álomra hajtotta a fejét. Tennünk kéne valamit, szerettem volna kikiáltani a hóviharba, mielőtt bennem újra elcsendesedett volna a kavargás, tennünk kéne valamit! Fogjunk hozzá valamihez, ami kiragadja majd a sok megfagyott lelket az éjszakából. Bennem megvan a jóakarat. Szegény is vagyok, igaz, talán nem elég szegény. De nem hagyjuk ezt az éjszakát olyan hosszúra nyúlni. . . Reggelre elfelejtettem mindent." Cinizmus