Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

LENGYEL DÉNES: Jókai népmeséi és anekdotái

szerkesztői üzenet formájában következetesen hangoztatja a követelményeket. Egyrészt folyamatos munkára buzdítja a levelezőket, másrészt realitást, frappáns előadást követel tőlük. Határozott világnézeti szemlélettel ügyel arra, hogy az anekdoták demokratikus tartalmúak legyenek s ne sértsék a nemzeti kisebbséget. Vessünk egy pillantást ezekre a sub rosa üzenetekre! Az Üstökös első számának sub rosa rovatában ezt üzeni Gyönkre: „A leírt esemény valószínűtlen, ha a szerző a boros pohár helyett a tintás kalamárist hajtotta fel, hát akkor mivel írta le ezt a részletet?" Buzdításai patriarkális hangon, de határozottan szólítják fel a munkatársakat szorgalmas tevékenységre. Egy másik számban (1859. IV. 3.) írja: ,,Hallod-e! Nem addig van ám az, hogy te egyszer beküldesz egy szál adomát s azért aztán a világ végéig mindig kapjad az Üstököst: nem nemeslevél ám ez, amiért elég volt egyszer levágnod egy törököt, hogy aztán minden unokád ingyen járjon át a hídon, hanem itt minden évharmadban le kell szolgálni az angáriát." Két megható üzenetet is küld Szabó József hajóácsnak az óbudai hajógyárba. Az elsőben (1859. I. 29.) ezt írja: ,,Önnek küldeményei nemcsak elmés élük által leptek meg bennünket, de különösen azon kész írói nyelv által melyen fogalmazva vannak, s mely bármely gyakorlott írónak is becsületére válnék, annyival inkább egy kézmunkával foglalkozó iparosnak. Kérjük, hogy üres óráiban folytassa közleményeit; addig is lapunkat küldjük önnek." Majd a másodikban (1859. IV. 16.): „Közleményeimindigen jók és jól vannak írva, mintha bárd helyett mindig tollat forgatott volna. Nagy öröm ránk nézve, hogy kézműveseinkkel becsületet vallunk." Gondosan ügyel arra, hogy a gyűjtők ne sértsék meg a nemzetiségeket. Egyik gyűjtőjének ezt írja (1858. XII. 18.): ,,Nem szeretjük az olyan adomákat, ahol a tótokat csúfolják azért, hogy nem egészen jól beszélnek magyarul; elég szép tőlük, ha akárhogy beszélnek magyarul," Nem engedi meg, hogy a debreceni csizmadiákba belekössenek (1859. IV. 16.) :,,... a debreceni csizmadiákkal nem keh tréfálni, mert még utóbb jól megpáholnak bennünket, azaz hogy csak bennemet, mert ti nem jöttök elő, de az én szállásom tudva van!" Jókai útba is igazítja a gyűjtőket.

13 Többek között a városi krónikákat ajánlja figyelmükbe (1858. XII. 18.): „Históriai adomák szívesen vétettek; a többieket is elvárjuk: az ilyenforma adomákat csaknem minden város krónikáiból lehetne kiszemelni, ha valaki azt a fáradságot venné magának, ott, ahol." De a legfőbb tájékoztatás, amelyet a gyűjtők tőle kaptak, a nagyszerűen megfogalmazott Jókai-anekdotákban található fel. Ezeket a gyűjtők sok tekintetben mintáknak tekintették, ezért Jókai tevékenységének kettős értékét kell számon tartanunk: ráirányította a figyelmet a népköltészetre és megtanította gyűjtőit írni. A változatos módszerekkel gyűjtött anyag egészének vizsgálatára nem vállalkozhatunk. De megfigyelhetjük a Jókai-oeuvre és a gyűjtött szemelvények viszonyát, hogy ezzel az író népiességének néhány kérdését megoldjuk. Vizsgálatunk elsősorban A magyar nép éhe szép hegedűs zóban

u szemelvényeire irányul. Ez Jókai leggazdagabb és legnépszerűbb gyűjteménye, összesen 11 kiadásban jelent meg. A gyűjtemény mindössze 10 népmesét tartalmaz. Tündérmese nincs közöttük, legnagyobb részük novellisztikus mese vagy éppen anekdota — mesék közé sorolva (Peczalt uram). A gyűjtemény legértékesebb darabja: Csalóka Péter kalandjai. A ravasz csínytevő, aki borsot tör a mások orra alá — világirodalmi alak. Jókai felismeri benne a néphumor életerős figuráját, s minden jelenetben kitűnően mutatja be fordulatos csel13 Erről bővebben: DÖMÖTÖR SÄXDOR: Jókai adomagyűjtése. Debreceni Szemle 1932. 194—198. 1. 14 A gyűjtemény első kiadása 1856-ban A magyar nép adomái címmel jelent meg. A második kiadás 150 adomával bővítve 1857-ben. A harmadik bővített kiadás már A magyar nép élce szép hegedűszóban címmel jelent meg 1872-ben,