Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez
A múlt és a jövő összekapcsolásának képessége a léleknek ugyanabból a szférájából való, mint a tág horizontoknak, a végtelenség perspektívájának az a mindvégig visszatérő szerelme, amely épp ekkor kezd költészetébe bevonulni, hogy ettől kezdve annak egyik legsajátosabb vonását jelentse. Gyakran meditál a végtelen kék alatt, ami neki a „tiszai tájak, végtelen vidékek" gyermekének annyira a legközvetlenebb, legreálisabb, szinte mindennapi természetélménye, hogy idetartozó verseiből akár egy kis antológiát állíthatnánk össze. A végtelenség érzésének felfedezése, vagy legalábbis tudatosítása éppúgy a felvilágosodás öröksége, mint az emlékezésé. Lényegében véve sem az antik világ, sem a korábbi európai művelődés nem ismerte. Eredetileg nem is érzelem, inkább intellektuális fogalom, amelyet az emberi ismeretek horizontját a földről a csillagos égre kiterjesztő természettudomány azzal a boldog érzéssel fedez fel, hogy az értelem az ismeretlen világrészek után most már a világegyetem végtelenségét is kezdi birtokába venni. Valamiképp az emberiség jövőbe ívelő mozgásával, a fejlődés gondolatával, a jövő felé kitáruló hittel is összefügg. A filozófusok elmélkedései után Rousseau, majd a romantika poétikus megfogalmazást ad neki, de a természettudományos gondolkodás, így többek között Darwin és Lamarck szintén hozzátartoznak népszerűsítőihez. A magyar irodalomban alighanem Bessenyei „Bihari remeté"-jének egyik szép paszszusában találkozunk először a modern végtelenségérzés nyomaival, a sort Vörösmarty és Petőfi folytatja, hogy az utóbbinál a végtelen természet már a szabadság és a forradalom dinamikus érzelemvilága felé táruljon ki. Nem teológiai eredetű tehát, inkább a határt nem ismerő emberi öntudat és a haladás, a végtelen jövőbe való kitárulás szimbóluma. 25 A végtelenség érzése Juhász Gyulánál is a felvilágosult-progresszív örökség jegyében kezd megjelenni. Lamarckot, Darwint s a kérdés filozófiai vonatkozásait is láthatóan jól ismerte, a Gályarabok és az első merész repülők sikereit ünneplő Győzelmi elégia pedig már himnikus elragadottsággal néz a végtelen jövőbe, amelyet az utópisták szótárából vett Ikáriára való hivatkozással is valamiképp ismét a szocializmus jövőjével azonosít : Repülni kezd az ember, Ikarusz ! És nem zuhan tengerbe néha már, És hétfátyolos jövendő ködében, Rá Ikária, új hazája vár ! Ó végtelenség, téged keresett Odysseáján mindig is az ember, Szálló szavak és áradó zenék mind Feléd törtettek, végtelenség, tenger ! Kétségtelen, hogy az idők folyamán nem mindig ilyen erős dinamikával jelenik meg ez az érzés, van úgy, hogy valamilyen passzív elvágyódás, a természetbe, sőt a halálba beolvadni akaró panteisztikus vagy épp vallásos hangulat kíséretéül szegődik, de ilyenkor is mindig marad valami abból, hogy a végtelenség tulajdonképp a sejtelmes, bizonytalan, esetleg már csak halála után beteljesedhető emberi jövendő kifejezését jelenti számára, s így ugyanazokból a végső eszmei indokokból táplálkozik, amelyek az Anna-versek költőjét a szocializmus közelébe vezették el. A probléma közelebbi megvilágítása nem könnyű, hiszen amikor a végtelenséget emlegeti, tulajdonképp egy sajátos szimbólumot használ, ezen keresztül beszél magánéletének, történelmi szituá25 Vö.: MAHNKB, DIETRICH: Unendliche Sphäre und Allmittelpunkt. Halle, 1937. Niemeyer. STINGLHAMBER, LOUIS: Le sentiment d3 l'infini dans la poésie m jderne. Bull, del'Association Ouilloume Badê. 1956 1.— POULET, GEORGES: Les métamorphoses du cercle. Paris, 1961. Pion.
