Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió

lem, másrészt önigazolás jellemzi. Az utóbbira azért van szükség, mert az olvasók Ghyczy átállása óta gyanút fogtak, s megrendült a bizalmuk a balközép szilárdságában. Ezért igazolja magát a szerkesztő is ,,Válság előtt" című cikkében. Jókai az Igazmondó 1874. március 15-i számában vezércikkben ismerteti álláspontját. Abból indul ki, hogy néhány lap szerint Simonyi Lajos társaságában ő új pártot kívánna szervezni. Ezt nem cáfolja meg, mindössze annyit mond, hogy „egy erős kormánynak egy nagy többségre kell számítani". Jókai szabad kezet biztosít magának : joga van a kormánnyal együtt is szavazni, ha az jót javasol. Mind az ellenzék, mind a kormánypárt vonatkozásában „szabad kezet" tart fenn magának. Ebben a kissé homályos cikkben is felrémlik a fúzió lehetősége : „A jövő kormánynak azonban még a leendő tagjait sem ismerjük, nem hogy tetteit előre sejthetnék. Ki kötelezhetné itt magát ? Még azt sem tudjuk : mely párt akar egyesülni a másikkal, és minő alapon ?" Két dolgot szögez le világosan. A kormánytól szabadelvűséget követel, az ellenzéktől pedig a magyar nemzet egységes fölényének biztosítását kívánja. Ez a program kétszeresen is veszélyes : megfeledkezik a nemzeti függetlenség határozott követeléséről és a nemzetiségekkel szemben hatalmi politikát kíván folytatni. Annak ellenére, hogy a szerkesztő előkészíti a fúziót, az Igazmondó szerkesztősége tovább kíván haladni a megkezdett, 67-es politikát megtagadó úton. Erre mutatnak a lap előfizetési felhívásai is. A június 21-i számban ezt olvassuk : „Az Igazmondó Magyarország állami függetlenségének és önálló alkotmányának kivívására fordított lankadatlan törekvése mellett az alkotmányosságnak és a nép érdekeinek ernyedetlen védője marad körömszakadtáig . . . Azért, akik nem haragszanak, ha a politikai üzéreket és rossz minisztereket ütjük, ahogy Isten ütnünk engedte, sorakozzanak eddigi elvtársainkhoz ..." A szeptember 27-i számban megjelent előfizetési felhívásban a szerkesztőség már arra céloz, hogy a lapot gyanúsítgatják : „A csüggedésnek bizonyos neme tagadhatatlan az egész országban. S hogy van rá ok, a jobboldali hétéves pusztító háború után, nem tagadhatja senki. De azért még kétségbeesni nem szabad ! Nem kivált nekünk, kiknek lankadatlan küzdelem volt és lesz a feladatunk mindaddig, míg az élőnkbe tűzött fő célt : hazánk állami önállóságát és függetlenségét megvalósítva nem látjuk. Hiába gyanúsítgatnak, mi elveink győzelméért végsőkig küzdünk ! . . . azaz : mindig tiszta bort töltünk a nép poharába". Sajátságos módon maga Jókai ebben az időszakban egyszerre készíti elő a fúziót és teremt erős 48-as atmoszférát. Nemcsak a felsorolt lapokban, hanem a Vasárnapi Újságban is közli forradalom alatt írt műveinek egyes szemelvényeit. 1874. október 15-én ír előszót Forradalom alatt írt müvei című kötetéhez. Ezeket a műveket akkor már kevesen ismerték, mert kis példányszámban megjelent lapokban adták ki őket. s ezeknek nagy része is elveszett. Jókai könnyen elfeledtethette volna a forradalom alatt írt cikkeket, s vajon mi oka volt arra, hogy éppen a fúzió előkészítésekor emlékeztessen a múltra ? Ő maga előszóban és utószóban magyarázza a kötet kiadásának célját, de ezek a magyarázatok inkább az egykorú politikai helyzetre jellemzőek, mint Jókai igazi szándékára. Talán nem tévedünk, ha feltesszük, hogy Jókai minden cikkében, nyilatkozatában és regényében azért erősíti 1874 —1875-ben a szabadságharc forradalmi hagyományát, hogy a balközép az erős közhangulat támogatásával megfelelő eredményt érjen el a Deák-párttal, sőt a királlyal folytatandó tárgyalásokon. Hogyan teremtett Jókai közhangulatot ? Ha a három újság szerkesztését és a kötetek kiadását figyeljük, mindjárt feltűnik, hogy egy-egy közleményt háromszornégyszer is kiad : anekdotái gyakran szóról szóra olvashatók az Üstökösben, az Igazmondóban, majd kötetben is. Amikor kiadja a Forradalom alatt írt műveket, mindjárt leközöltet belőle részleteket a hetilapokban, tehát egy munkával oldja meg a sokrétű