Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

SÁRA PÉTER: Ady és Juhász Gyula

Tehát lényegében ekkor kezdődik meg Juhász Gyulánál az a folyamat, amikor költészete számára kezdi felfedezni azt a reális valóságot, amiben él. Ekkor kezdenek megjelenni azok a versei is, amelyekben a századeleji magyar társadalom valósága kezd már kirajzolódni. A Megy a hajó című versében bizonyára Ady írásaitól nem függetlenül, a kivándorlásról fest szomorú képet. Természetesen messze tart még akkor Juhász Gyula attól, hogy olyan megdöbbentő erővel szóljon a „magyar Ugar"-ról, mint Ady Endre, de egyes sorok félreérthetetlenül jelzik, hogy a költő errefelé igyekszik. Kürtőhang búg a mély, fekete éjbe, Panaszos bugás, ködben elhaló. A titokterhes ismeretlenségbe Lomhán indul az utolsó hajó. S a fáradt, béna, néma magyaroknak Egy új világ harsogja dalait ! (Megy a hajó) Néha szinte a „magyar Ugar" költőjének jellegzetes panaszai csendülnek ki egyikmásik verséből. Pusztaság pacsirtájának születtem És viharok vándormadara lettem. ( Borulásos órán ) Alom itt a küzdés, álom itt az élet ! (Almok vége) Elbágyasztott az út, míg ide értem : Eekedtté tettek a szilaj dalok ! Be elfáradtam ! A nag}' álmodó már Aludni menne, álmodozni térne. Csituljon el a vád, a dal, a zsoltár ! (Pogány leány . . .) De nem hagyták érintetlenül Adynak az olyan versei sem, amelyekben a keleti eredet misztikus problémái, az őskeresés és az ősi örökség romantikája kap hangot. Az Ősöm gondolatai nem véletlenül kapcsolódnak az Egy -párizsi hajnalon című vers egyes soraihoz. Nála is megjelenik a magyarság kifáradásának gondolata. Mi már fáradt inakkal, lázas aggyal Jöttünk ide, hol sorsunk árnya vár ránk. (Költők) S ezzel hozható összefüggésbe az átok-érzése is. Szerinte átok fogja ezer év óta a magyarságot és ez nehezedik rá is, a költőre. A Magyar elégia néhány sora azt bizonyítja, hogy Adynak szintén jelentős szerepe volt e témakör kialakulásában. Egy ezeréves dal sír lelkemben. Ott búg benne az ezeréves átok, Hiszen tudjátok : A magyar, aki hívatott a nagyra És büszke útját mindig félbenhagyja. (Magyar elégia)