Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez

nem kölcsönös szerelemről van szó, hanem valaki könyörög a titokzatos, elérhetetlen, istenné tett másiknak.

23 Olvassunk csak bele Juhász Gyula Profán litániájiba. Mindent, ami kincses, Úgy hordok feléd, Úrnője elé, mint Rabszolga cseléd. S te fönn, szoborárván Trónolsz, te örök, Mint dór templomok ormán Merev, isteni nők. Bármennyire poétikusak is legyenek az ilyen sorok, bármennyire imádja is bennük Annát, tulajdonképp a feléje irányuló vágyak megfékezési szándékával, a szerelem és az aszkézis harcának azzal az újabb változatával állunk szembe, amely még mindig dúl benne : Anna testi valójának, általában a nőiesség princípiumának természetes meztelenségét újra épp olyan nehezen viseli el, mint régebbi aszketikus megnyilatkozásai idején, ezért kell felöltöztetnie a Szűzanya hófehér palástjába. Minden látszat ellenére egy kissé hideg versek ezek, buja, természetellenes pompakeresésük és végeredményben utánérzésen alapuló, túlcizellált formaviláguk nem egy vonatkozásban Juhász Gyula költészetének régebbi, ekkor már túlhaladott korszakára mutat vissza ; az Anna-élmény nem gazdagodott, sőt inkább a feledés felé szegényedett bennük. Néhány soruk egyébként mintha arra látszanék vallani, hogy az elmondottakból maga is sejtett valamit : az hámorban „bús papnak" nevezi magát, aki már nem hisz „szép istennőjében". Ez a hihetetlenül hitt, gyermekkori emlékekből s talán a Fekete Mária búcsújára járó, rózsafüzéres, litániázó édesanya képéből is megteremtett égi Anna már csak azért sem léphetett ki az aszkézissal rokon világból, mert tulajdonképp egy konzervatív mítosznak hódol vele, hiszen a Mária-kultusz mögött ugyanaz a puritán, erosz-ellenes, a férfi és a nő kapcsolatából csak az anyasághoz vezető utat elismerő világkép

24 áll, amely ellen Juhász Gyula épp Annán keresztül akart fellázadni. Vajon véletlen-e, hogy e lázadás felszámolásának kísérlete épp akkortájt történt, amikor Váradról való elbocsájtása után nem mert magához illő utat keresni, és az állami kinevezés biztonságát jelentő szakolcai tanárkodásával egyelőre a társadalomhoz való adaptálódás kompromisszumos megoldását, igazi énjének elfojtását választotta? A tömjénfüst, elefántcsontból való torony természetellenes árnyékában felidézett s a szűziesség koszorújával körülvett Anna és szecessziós váradi vamp kínokkal terhes emléke ugyanazokból a társadalmi létfeltételekből, a polgárságra jellemző szerelemkoncepció érzéseinek, illúzióinak világából született, s ennek a két végletét jelentő, egyéni vonásokkal is átszínezett változata, lényegében véve tehát azt az objektív valóságot tükrözi vissza, amelyben Juhász Gyula élt és érzett, és amelynek valóságértékét nem utolsósorban a hagyományos polgári erkölcs kezdődő válságát eláruló tragikus vergődés adja meg. Gazdag változatokban és egy nagy költő művészi erejével megfogalmazott vergődés : Juhász Gyula Anna-verseit talán épp ez sorolja a modern magyar líra legremekebb darabjai közé. Van azonban egy harmadik, az előbb felvázolt arcképnél derűsebb, tisztább Anna is, akinek emléke állandóan egy mélyebb emberi kapcsolatot jelentő szerelem reménységébe hajlik bele. Anna alakja ugyanis már kezdettől magában hordozza azt a lehe«'KOSZTOLÁNYI cikke : Élet, 1910. nov. 20. Ujabban az „írók, festők, tudósok" c. kötetben. Bp. 1958. A magyar irodalomban Vajda János „imádja" hasonló áhítattal Ginát. (Vö. : KOMLÓS ALADÁR : Vajda János. Budapest. 1952.) "BEAUVOIR, SIMONE: i.m.