Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez

hűtlen asszonyaikat. A Megölt szerelmem sírkövére azonban ugyanakkor azt a természet végtelenségébe kitáruló átpoétizálást is folytatja, amelynek ettől kezdve egyre gazdagodó jövője lesz verseiben. Ne hozzatok hírt róla, őszi felhők, ne hozzon hírt felőle a tavasz, üdvöt adhatnak néki nyári erdők, engem emléke halkan behavaz. Szép volt, nemes volt, szűz volt a szivemben, de Anna meghalt, Annát eltemettem ! Sárvári Nusit, aki egyébként alighanem a költő életének múló epizódja maradt volna, épp ez az átpoétizálás mentette meg az Anna-versek számára. Ezek ugyanis épp a verskoporsóban történt jelképes eltemetés után törnek fel talán a legmélyebbről, ami csak azért volt lehetséges, mert a könnyűvérú színészleány sokkal többet jelentett számára, mint amennyi igazában volt : a feléje irányuló vágyakban Juhász Gyula életének értékes tartalmai, egy konvenciótól mentes igaz szerelem nosztalgiája, az élet esztétikumának igénye s a nyomasztó hétköznapok robotja elleni lázadás summázódtak bele. Ezt akarja megőrizni, amikor harcol a feledés ellen, így akar megszabadulni attól, az egészséges beilleszkedés lehetőségét számára biztosítani képtelen félfeudális Magyarország mindennapi, racionális rendjét jelentő „órarend-szerű" időtől, amely különösen majd akkor válik terhessé számára, amikor az élete forradalmának boldog, lázas színhelyét az újabb önmegtagadó kompromisszumot jelentő szakolcai tanárkodás lélekölő unalma váltja fel. Anna emléke ettől fogva saját szabadságát, élete egyik legvakmerőbb kalandjának egykori reménységét jelenti majd, amelyhez hasonló érzelmi kitárulás lehetőségei egyideig le is zárulnak előtte. Lelkének ürességét így sokáig csak az emlékek tölthetik be, hiszen az emlékezés lázadás a jelen pillanat ellen, legyőzi a lélek kísértő ürességét s magát a személyiséget az idő folyamatába állítja bele. Emlékezés nélkül, legalábbis a tudat számára, nincs múlt, nincs jövő, nincs személyiség és nincs történelem. Az emlékezés képessége, amely hosszú előzmények után is tulajdonképp csak a felvilágosodás óta lett az emberiség közkincse, ezért tartozik a modern civilizáció legnagyobb vívmányai közé. Végeredményben a világkép laicizálódásáért folytatott hosszú küzdelem egyik állomása: a kereszténység csak a bűntudat síkján, morális értelemben ismeri és semmiesetre sem tulajdonít nagy jelentőséget neki. S bár nem vitás, hogy az a tizennyolcadik századi tanítás, amely szerint a lélek boldogsága újjászülethet a múlt emlékei által, a passzív, életidegen ábrándozás veszélyét is magában hordozza (rendszerint csak ezt az oldalát szokták hangsúlyozni), az sem kétséges, hogy az élét szeretete jegyében történő emlékezés válságos korszakokban a személyiség értékes tartalmainak megőrzését tudja biztosítani.

20 Ez sohasem könnyű, hiszen ami elmúlt, azt az emberi lélek ökonómiája szükségszerűen feledésre ítéli, igazában csak az az emlék marad meg, amelyet őrizni akarunk : az emlékezés morális természetű magatartás is, a hűség múltba ívelő formája. Az Anna-versek varázsát nem utolsósorban épp az a múltba ívelő hűség adja meg, amelyet Juhász Gyula egyik legszebb emberi tulajdonságának tarthatunk, ez őrzi meg benne mindvégig Ady emlékét, s 1918 után, a bukott forradalmakat követő aléltság idején ez íratja meg vele legszebb forradalmi verseit.

21 Anna emlékének megőrzése individuálisabb síkon, de nem pusztán azon, szintén az előbbiekkel rokon magatartásból táplálkozott. A megőrzés nem volt könnyű a nagy kiábrándulás után. 20 Az emlékek szerepéről az irodalomban : POULET, GEORGES : Études sur le temps humain. I

—IL Paris, 1950—52. Pion. Poulet tanulmányait a továbbiakban is hasznosítottuk. 21

A hűség szerepét Juhász Gyula költészetében és jellemében BÓKA LÁSZLÓ hangsúlyozza. (A másik Juhász Gyula. A „Tegnaptól máig" c. kötetben. Budapest, 1958.)