Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
BARÓTI DEZSŐ: Bevezetés Juhász Gyula Anna-verseihez
És ekkor Anna szemeit lecsukta, és ekkor szép lett minden, ami fáj, s finom, fehér lett a sors durva ujja, s mint várva-várt és derűs déli táj : az üdvösség tűnt föl az esti csendben, de én partjára lépni elfeledtem ! ( Anna) Mi ragad magával ebben a versben ? Az a csendes mélabú, amely talán nemcsak egy elmulasztott alkalomé, hanem a körülötte levő világban helyét nem találó költő élethelyzetéről is vall s a maga helyét kereső Annára is ráhull? Vagy a két nagyra törő, szépségekre vágyó s ennek útját nehezen találó egyesülése a közös bánat és részvét édes-keserű erotikájában, amely a szemét lecsukó Anna örök asszonyi mozdulatával már-már a beteljesedés tájaira vezet el? Az a lírai azonosulás, amellyel a magunk meg-nem-valósult szerelmeinek bánatát éljük át? Vagy talán a vers tökéletes felépítése, az, ahogy egy tézis-antitézisre alapozott klasszikus szonett keretébe zárja és halk muzsikájával máris Debussy sejtelmes árnyalatait eszünkbe juttató hangulattá oldja szét a törékeny, elmúlásra ítélt pillanatot, hogy ezáltal örök jelenné konzerválja? Ha tovább folytatnánk a kérdezést, alighanem a verselemzés szemérmességi zónáinak határait sértenénk meg ... Mindössze arra kell még felfigyelnünk, hogy Anna minden közelsége mellett máris emlékké kezd válni ebben a versben, de az emlékezés mezejére való átlibbenése alakjának nem elszegényedését, hanem sokszínű gazdagodását hozza magával. Az Anna-emlék meggazdagodásának útja hosszú és nem zavartalan. loa Juhásznak előbb-utóbb rá kellett döbbennie az egyébként is aszketikus lelkiismeretfurdalásokkal kezdődött szerelem reménytelenségére. Talán akarta is szertefoszlását, hiszen egy Anna-típusú nő iránt érzett szerelem még egy egészen intim kapcsolat esetén is legfeljebb csak állandó vergődést hozhatott volna számára : a végzet asszonyainak épp az volt a végzetük, hogy a varázsukat jelentő puszta szexualitásból lehetetlen volt igaz emberi kapcsolatot kialakítani. A szerelmi ábránd megzavarodását ezután egy ideig kavargó érzések kísérik : előbb a szomorú búcsúé (Anna után), majd a „végzet aszszonya" képének vádaskodó megidézése : Anna, te gonosz voltál, Anna, te megaláztál. Anna te voltál minden, Reám te vártál ! Te vagy nekem a sorsom, Te vagy nekem a minden, Te ragyogsz túl sírokon A bűneimben ! ( Dicsőség ) A „hazug, szőke nő" (Szép volt), a rossz, a kegyetlen, aki „lelkét eladta a gonosznak" (Beszéd régi valómmal) később is több versében visszatér, anélkül, hogy igazán dominánssá válnék. Az emlékek Annája egészen más természetű lesz ! Egyelőre azonban még meggyilkolja és eltemeti Annát, mint a betegesen féltékeny emberek szokták 19a SZALATXAI REZSŐ idézett monográfiája valószínűsíti, hogy a költő érzelmi életét már Szakolcán sem teljesen Anna töltöttebe. Az újabb élmények azonban egyelőre legfeljebb csak színezik a váradi emléket, bonyolult interferenciájuk nyomon követése azonban aligha változtatna a következőkben kialakítandó képen.
