Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

PÓR ANNA: Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig

ligeti előtti reformkori bohózatot, Balog István Ludas Matyijit is felhasználta. A népszínmű sorsával foglalkozó elemzések általában Szigligeti 1849 előtt írt darabjaiban látják a műfajnak csúcsát és benne, valamint utódaiban keresik a még járható utakat. Szerintem több járható utat találunk a Szigligeti előtt írt népies színjátékokban. Igaz ugyan, hogy Szigligeti első, tehát 1849 előtt írt műveivel dramaturgiai készség és irodalmi csiszoltság tekintetében feltétlenül felülmúlta azokat, akik előtte hasonló műveket írtak, de reális népismerete és a folklórban való jártassága alatta marad nem egy elődjének. Mindenekelőtt az a téves elmélete korlátozta, amely szerint a népi alakok csak komikus szerepekre alkalmasak, ezért csak akkor lehet közérdekű színműveket alkotni, ha a komoly szerepeket betöltő úri osztály tagjai is megjelennek a színen.

2 A Szigligeti előtti népies színjáték értékes kezdeményezései és járható útjai közé tartozik Balog Istvánnak egyik-másik színműve is. Balog István (1790—1873) vándorszínész, drámaíró, színtársulat-igazgató ; a magyar játékszín első hősies úttörőinek egyik legrokonszenvesebb és legérdekesebb alakja. Balog István a becsületes mesteremberek közé tartozik. Szinte megszámlálhatatlan mennyiségű külföldi színművet fordított, magyarított. Eredeti művei közül Fazekas Ludas Magjának nyomán írt azonos című bohózata (1838) nemcsak azért figyelemre méltó, mert ez az egyik legsikerültebb műve, és mert a magyar népéletből meríti tárgyát, az urát megverő jobbágyfiút szólaltatta meg a színpadon, hanem azért is, mert fogyatékosságaival együtt is az érdekes és tanulságos művek közé tartozik. A mai olvasó számára képtelenségnek tűnő bécsi látványos tündérkeret és a bécsi paródiaszerű zenei számoknak a magyar népmesével és a realisztikus, ízes magyar népies jelenetekkel való vegyítése, de maga a darab sorsa és fogadtatása és az egykorú kritikák is, szinte sűrítetten tárják elénk a korabeli népszínpad jellegzetes vonásait. A magyar irodalomtörténet általában elmarasztaló értelemben említi meg a bécsi külvárosi népszínpad hatását hazánk drámairodalmának fejlődésére. A legújabb osztrák drámatörténeti tanulmányok viszont ma már arra törekszenek, hogy az eddig lekicsinyléssel kezelt ,,

Volksbühne''-t végre méltó helyre állítsák.

3 De hátra van még a magyar színjátékra gyakorolt hatásának ilyen szempontú elemzése. Kétségtelen, hogy a századeleji magyar színjáték elmaradottságának okait elsősorban hazánk határán belül kell keresnünk. Külföldi hatások csak akkor tudják elnyomni a hazai drámairodalom kifejlődését, ha a kor társadalmi körülményei nem elég érettek, a honi alkotók pedig nem elég nagyvonalú tehetségek ahhoz, hogy magukba szívják és önálló alkotássá formálják a külső hatásokat. Ezt példázzák a bécsi hatásra keletkezett magyar tündér játékok is. Raimund hatására számtalan fércmű árasztotta el a magyar színpadot, pedig az Ő műveinek erkölcsi tisztasága és költőisége vitathatatlan. Raimund szerencsésen tette magáévá a népi gondolkodásmódot és bécsivé folklorizálta a legkülönbözőbb nemzetközi meséket. Szemlélete kispolgári, patriarchális. Népi alakjai nem durván ostobák, hanem a „gesunder Menschenverstand" képviselői. Ez enyhíti túlzott szentimentalizmusát. Bájos dalai népdalokká váltak. Volt tehát mit tanulni tőle. Hatása hazánkban csak akkor bizonyult károsnak, amikor a tehetségtelen színpadi szerzők külsőségesen másolták. Akiben megvolt az alkotói tehet ség, az sikeresen tudta alkalmazni ösztönzéseit.

4 Nem a bécsi tündérjáték az oka annak, hogy értéktelen utánzatai árasztották el a magyar színpadot, miközben Vörösmarty remekműve vagy Nagy Ignác szatírája, a Rontó Pál abban az időben nem került előadásra. 2 SZIGLIGETI EDE : A dráma és válfajai. Bp. 1874. 434—435.1. 3 JOSEPH GKEGOB, : Geschichte des österreichischen Theaters. Wien, 1948. — OTTO BOMMEL : Alt Wiener Volkstheater. Wien. é. n. 4 így pl. Csokonai az Özvegy Karnyónébnn, Nagy Ignác az Árgyirus királyfi, más néven Rontó Pál c. színművében, Vörösmarty a Csongor és Tändeben. Vö. NICOLINI

E UGÉNIA : Az érzelmes tündérjáték. Baimund hatása a magyar drámairodalomra. Bp. 1912.