Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Baróti Dezső: A XVIII. század ízléséről

Versailles maszkabáljai helyett már a felvilágosodáshoz kapcsolja ezt a rokokót amikor „Csokonai irodalmi modernségét" abban, a világosodás filozófiájával karöltve járó rokokó ízlésben ismeri fel, melynek, felfogása szerint, Csokonai a legnagyobb magyar költője.

15 Az viszont, amit Horváth János a felvilágosult rokokóról mond, sok vonatkozásban ismét azt a jelenséget mutatja be, amelyet mi az előbbiekben a rokokóval szemben, mint a XVIII. század új törekvését, a „világosság stílusát" próbáltunk jellemezni. Ujabb irodalomtörténetírásunk leginkább már csak felvilágosult vonásokkal átitatott rokokóról beszél : „a rokokó eredetileg bomlási terméke volt a feudalizmusnak, innen van benne a dekoráció túltengése is, de mint ilyen, az új világnézet harcaihoz is tudott kezdetben fegyvereket adni. Még Voltaire-nél és Diderot-nál is vannak korai szakaszán rokokó vonások. Csokonai éppúgy megjárta a rokokó költészet iskoláját, mint Watteau a festészetét, de legsajátosabb művészetünkben éppen a rokokón arat győzelmet a realizmus. . ."

16 De olyan, az előbbinél kevésbé körülhatárolt újabb véleménnyel is találkoztunk, mely szerint „a felvilágosodás stílusa egyformán a rokokó és klasszicizmus, illetőleg a szentimentalizmus."

17 Itt említjük meg, hogy a magyar zenetörténet, az irodalom történetéhez hasonlóan, általában szintén Csokonai és Verseghy táján beszélt a rokokó muzsika magyarországi megjelenéséről, leginkább jövevény-dallamok kapcsán.

18 Mielőtt tovább mehetnénk, rövid pillantást kell vetnünk a képzőművészeti rokokó fogalmának magyarországi alkalmazására. Ujabban rokokó vonásokat is emlegetnek például a sokak által még barokknak nevezett magyarországi egyházi művészetnek nagyjából az 1740-es évektől az 1770-es évekig terjedő szakaszával, így többek között Maulbertsch fényes, ragyogó színekkel, lágy kontúrokkal, világos szerkezettel dolgozó olasz—délnémet inspirációjú művészetével s több hasonló megnyilatkozással kapcsolatban. A világi építészet és festészet bátrabb, következetesebben rokokó emlékeinek megszületése (Eszterháza, Cseklész, Pétervására, Edelény stb.) jórészt szintén a negyvenes és a hetvenes évek közé esik.

19 Az említett alkotások, egyházi vagy világi rendeltetésükre való tekintet nélkül a hanyatló feudalizmus bomló világképét tükrözik vissza, és olyan értelemben véve is jellegzetes rokokó műveknek számítanak, amilyen értelemben a fogalmat az előbbiekben megszűkíteni igyekeztünk. Bár meg vagyunk győződve arról, hogy a kérdés közelebbi elemzése az irodalomtörténet számára sem volna minden okulás nélkül való, egyelőre elégedjünk meg annak leszögezésével, hogy a magyarországi rokokó művészet korát 1740 és 1770 közé helyezhetjük és hogy az 1770-es évektől kezdve viszont, amint ezt többek között Ráday péceli kastélyának Kazinczy által is megcsodált freskói is bizonyítják, mindenütt már a klasszicista törekvések jutnak túlsúlyra. Ha tehát elfogadnánk azt az irodalomtörténeti felfogást, hogy irodalmunk rokokó korszakát valahol az 1790-es, 1800-as évek táján kell keresni, az derülne ki, hogy képzőművészetünk és irodalmunk fejlődése között csaknem 30 esztendős eltolódás van. Ilyesmi elvben el is képzelhető, ha más nem, épp a magyar festészet egész története az egyes művészeti ágak egyenlőtlen fejlődését bizonyítja, csak épp ellenkező értelemben. Joggal kérdezhetjük tehát, hogy miért csak a rokokó esetében előzné meg a képzőművészet fejlődése az irodalomét? Űgy látszik azonban inkább 15 Csokonai. Bp., 1936. 14—15. 1. 16 WALDAPFEL JÓZSEF : A magyar irodalom a felvilágosodás korában. Bp., 1954. 17 A felvilágosodás és reformkorszak irodalma. (Bevezetés az Irodalomtörténeti Kézikönyv II. kötetéhez. 2. 1. Kézirat gyanánt kibocsátott, sokszorosított szöveg. Bp., 1956. Irodalomtörténeti Kutatóintézet.) 18 Vö. pl. MOLNÁR ANTAL : Nyugatias magyar dallamok a XVIII. század végén és a XIX. század első felében. Zenetudományi Tanulmányok. IV. Bp., 1955. 103. 1. 19 GARAS KLÁRA : Magyarországi festészet a XVIII. században. Bp. 1955.