Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1960-61 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1961)

Baróti Dezső: A XVIII. század ízléséről

BARÓTI DEZSŐ A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD ÍZLÉSÉRŐL A tizennyolcadik század irodalmi ízlésének sok, bonyolult problémája egyelőre még kibogozásra vár. Ujabban is vitatottkérdések közé tartozik például a tizennyolcadik századi barokk és klasszicizmus; mellettük a magyar felvilágosodás ízléstörténetének szerteágazó stílusirányait sem ártana az eddigi kísérleteknél árnyaltabban megvilágítanunk.

1 A következőkben főképp a tizennyolcadik század ízléstörténetének egyik érdekes megnyilatkozását, a rokokót szeretnénk néhány vonatkozásban új szempontok szerint vizsgálni. Talán sikerül bizonyítanunk, hogy ennek, az első pillanatra kisigényűnek látszó kérdésnek vizsgálata az egész európai művelődés értékes, forradalmi hagyományát jelentő felvilágosodás jobb megértése szempontjából sem felesleges.- Témakörünket ez alkalommal távolról sem meríthetjük ki, a részletes elemzés helyett inkább csak néhány, bizonyára további megvitatásra váró szempontot szeretnénk felvetni. Egy régebbi felfogás szerint a rokokó a képzőművészetben is, az irodalomban is, eszmei vonatkozásban tartalmatlan semmiségek, a ,,les petits riens''" a ,,poésie légère", az anakreoni dalok, csípős epigrammák, anekdoták és sikamlós novellák világa; formai jegyeit a „rocaitte" cikornyáinak, a díszítőelemek játékának öncélúvá válása, a miniatűr-vonzalom kedvelése határozza meg. Ami a barokkban nagy és hősies, azt a rokokó kicsinnyé és nevetségessé teszi: a Napkirály patetikus vörösét 3s aranyát most a szalonok intim kékje és a holdvilág halovány sárgája váltja fel, a hősi tragédiák fortisszimójára pedig a balettek és pásztorjátékok pianisszimója következik. E felfogás képviselői szerint az egész XVIII. századot nem lehet komolyan venni, ez a század, legalábbis a forradalomig, a kacagás és a játszi apróságok százada: das lachende Jahrhundert, le siècle de la petitesse.

3 A most ismertetett látásmód azon a kultúrtörténeti felfogáson alapul, mely a rokokóban a renaissance — barokk kultúra felbomlásának egyik, önmagában számba sem jöhető, pusztán dekorációkra vagy „könnyű műfajú" szórakoztatásra szorítkozó megnyilatkozását látja.

4 1 V. ö. pl. Vita a magyar irodalmi barokk kérdéséről. Irodalomtörténet, 1957. 50. l.;BARÓTI DEZSŐ : A felvilágosodás korának magyar irodalma ujabb irodalomtörténetírásunk tükrében. Irodalomtörténeti Közlemények, 1956. 168. 1.; TARN A Y ANDOR : A deákos klasszicizmus és a Milton-vita. Irodalomtörténeti Közlemények, 1959. 67. 1.; Uő : Szekfü és a „nemzetietlen kor" irodalomtörténete. Irodalomtörténeti Közlemények, 1960. 189. 1. stb. 2 A kérdés vizsgálata egyébként Múzeumunk gyakorlati munkájával is szorosan összefügg : többek között egy, az egész magyar irodalom történetét bemutató kiállítás előkészítésén dolgozunk. Ezt a kiállítást képzőművészeti analógiák bemutatásának segítsévégel is szeretnénk szemléletesebbé tenni. (L. a Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959. 9. 1.) Ez viszont elkerülhetetlenné teszi, hogy az irodalom és az egyéb művészeti ágak megnyilatkozásai jelölésére használt elnevezések (renaissance, barokk, rokokó, klasszicizmus stb.) tartalmáról elgondolkozzunk. 3 KARL JOEL : Wandlungen der Weltanschauung. 1. BD. Tübingen, 1928. * A rokokóra vonatkozó gazdag, ma már csaknem áttekinthetetlen irodalomra ebben az összefüggésben nem térhetünk ki. A fogalom kialakulásának főbb fázisaira nézve hasznos újabb összefoglalás HANS TINTELMÓT : Zur Gewinnung unserer Barockbegriffe.- a „Die Kunstformen des Barockzeitalters' c. kötetben. München 1956.